Utazás

Római kori város maradványait tárták fel Magyarországon, pompás kincsekre bukkantak a régészek

Rengeteg római kori érmét és ékszert találtak, sőt egy Vénusz-szobor töredéke és számos középkorból származó ezüsttárgy is előkerült.

Salla titkai

A római kori Salla városának új részleteit fedezték fel a Göcseji Múzeum régészei – jelentették be szerdán Zalalövőn, az ásatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón. Az esemény részleteiről az MTI számolt be.

Az egy tervezett beruházás előtt, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából végzett régészeti próbafeltárást megelőző geofizikai vizsgálatok megmutatták a római kori Borostyánkő út vonalát, valamint a mellette lévő épületeket – mondta el Eke István ásatásvezető régész, aki hozzáfűzte: a Borostyánkő út fontos kereskedelmi és katonai út volt a római korban, amely az Adriai tengertől egészen a Balti tengerig húzódott.

A feltárás során megtalálták a Borostyánkő út IV. századi épített nyomvonalát, valamint a bazaltkőlapok egy részére is rábukkantak – ezek azt is jelzik, hogy az út belvárosi területen haladt keresztül.

A nyomvonal mellett az épületek alapfalaira bukkantak: a II. századtól a IV. századig, több rétegben kerültek elő épületmaradványok.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A régész arra is kitért, hogy Salla – mai nevén Zalalövő – a II. században kapott városi rangot, ezt pedig a kiásott leletek is ezt igazolják, hiszen a lakóházak, illetve a jó eséllyel a helyi iparhoz kapcsolódó épületek maradványai között a zalaegerszegi közgyűjtemény önkéntes fémkeresősei számtalan sok római kori érmét és ékszert találtak, de egy Vénusz-szobor töredékére, valamit több használati tárgyra is ráakadtak, sőt, egy középkorból származó ezüstpénz is előkerült.

Fotó: 123rf

Fazekas András Kristóf, a Kecskeméti Katona József Múzeum régésze kollégáival együtt több száz éves leletekre bukkant Bács-Kiskun megye megyeszékhelyén.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...