Lifestyle

60 év elteltével vette feleségül élete szerelmét

A 15. Házasság Hete apropóján mutatta be a Dunán látható Isten kezében című műsor a Szarvason élő 102 éves Papp Lászlót és feleségét, a 98 éves Margitka nénit. Laci bácsi két békességben telt házasság után 77 évesen vette el fiatalkori szerelmét, akivel már 26 éves házasok.

Szerelem idős korban

Hosszú, boldog életéről mesélt könnyes szemmel Laci bácsi, aki még ma is rendszeresen biciklizik. Isten útjai kifürkészhetetlenek, tartja a mondás, amelyet jól példáz a 102 éves Papp László élete. A magát „Trianon gyermekének” nevező Laci bácsi számára meghatározó volt, mikor felvették és szeretettel vették körül „kicsapott és ismeretlen” gyerekként a szarvasi iskolában. A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium egykori diákja vallja, hogy alma materében azt tanulta, hogy a testnek és a léleknek mindig összhangban kell lennie, és Istentől azért kapott ilyen hosszú életet, hogy bizonyságot tegyen a fiataloknak erről.

„Sokan kérdezik, hogyan élek. Azt tudom mondani, hogy szellemi és fizikai adottságokra van szükség ahhoz, hogy az ember azokat az izgalmakat, amelyek élete során érik, le tudja csendesíteni” – mesélte, könnyes szemmel visszaemlékezve diákéveire, amikor minden délután imaórára járt, este tanulás után pedig edzeni a tornaterembe.

Laci bácsi kétszer is megözvegyült, harmadik feleségével Margitkával, 26 éve élnek boldogan. Úgy érzi, ő az igazi. Szerelmük egészen az 1930-as évek végéig nyúlik vissza, egy felejthetetlen tánc dobogtatta meg szívüket. Ám a sors úgy hozta, hogy majdnem 60 év után lehetett csak teljes együtt az életük. Azt vallják, hogy Isten egymásnak teremtette őket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A teljes adás, amelyben megnézhetik, miként élnek boldogságban Laci bácsiék, itt érhető el.

Fotó, lead: 123rf.com
Forrás: MTVA Sajtó és Marketing Iroda

A következőkben 10 tulajdonságot mutatunk, amelyek állítólag tipikusan jellemzők a barna szemű emberekre. Vajon igazak rád is?

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...
Utazás
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
Lifestyle
Váratlan fordulatok vagy spontán helyzetek mozdíthatják ki a Rákokat a megszokott biztonságból.
Lifestyle
A Nyilas játékos, kalandvágyó hangulatra számíthat a mai nap folyamán.
Sztárok
Tudtad, hogy Ed Sheeran legszebb szerelmes dalainak jelentős részét ugyanaz a nő ihlette? Az énekes gyerekkori barátjából lett meseszép felesége, Cherry Seaborn nemcsak élete nagy szerelme, hanem...
Egészség
Az omega-3 zsírsavak esszenciális tápanyagok, melyeket a szervezeted nem tud előállítani. Ugye a halakban van a legtöbb.