Sztárok

Elhunyt Lippai László

A jellegzetes orgánummal megáldott, sokoldalú, kiváló humoráról is ismert színész hosszú időn át volt a Madách Színház egyik meghatározó művésze, mindemellett pedig gyakran szinkronizált, de emlékezetes televíziós- és filmszerepekben is láthattuk. Lippai László 62 éves volt.

Mary Sunshine-tól Son Gokuig mindent eljátszott

Hosszan tartó, súlyos betegség után szerda hajnalban elhunyt a közismert magyar színművész, Lippai László. A Madách Színház saját Facebook-oldalán tájékoztatta a közönséget a lesújtó hírről.

Lippai László 1985-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházhoz szerződött. Száznál is több színházi szerepe közül legemlékezetesebbek a József és a színes, szélesvásznú álomkabát főszerepe, a Cabaret Konferansziéja, a Chicagoban Mary Sunshine, Az Operaház Fantomjában Monsieur André, vagy a Producerekben Carmen Ghia alakja. Nagyjátékfilmekben játszott karakterszerepei is jelentősek, szerepelt a többi közt a Vademberek, a Hatásvadászok, a Te rongyos élet, és a Hamis a baba című filmekben. Pályája során rengeteg tévésorozatban láthatták a nézők, közöttük az Angyalbőrben, a Kisváros, legutóbb pedig a Drága örökösök és a Jóban rosszban című sorozatokban. Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronhangként számos világsztárnak kölcsönözte hangját, köztük Matthew Brodericknek, vagy Semir Gerkhan figurájának a Cobra 11 sorozatból, valamint a Dragon Ballból Son Goku karakterének.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 62 éves korában elhunyt Lippai Lászlót a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Búcsúznak tőle gyermekei, Anna és Levente, felesége, Krisztina, és a Madách Színház társulata.

Nyugodjék békében!

Leadfotó: Facebook/Madách Színház

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.