Lifestyle

A kutatók szerint ez a megdöbbentően egyszerű dolog áll a fizikai vonzerő hátterében

Smink nélkül, natúr külsővel fotózták le őket

A kutatók egyébként összesen nem kevesebb, mint 159 emberről készítettek fényképeket. Smink nélkül, teljesen natúr külsővel kellett kamera elé állniuk, ráadásul kizárólag semleges, érzelemmentes arckifejezést vághattak. Ezt követően mind a 159 személytől vért vettek, és megnézték, mennyi fehérvérsejt található a szervezetükben - ezek azok a sejtek, melyek az emberi szervezetet érő különböző gyulladások és fertőzések ellen küzdenek.

Összesen 492 személy értékelte a 159 fotót. A résztvevők semmiféle előzetes információval nem rendelkeztek azokról az emberekről, akiket a fényképek ábrázoltak. A texasi kutatók a végeredmények alapján egyértelműen megállapították: a fotón szereplő emberek közül azokat tartották a legszebbnek és a legvonzóbbnak, akik erős immunrendszerrel rendelkeztek.

A résztvevőknek egyébként a velük ellentétes nembe tartozó személyek fotóit kellett rangsorolniuk. Érdekesség, hogy a nők vonzóbbnak tartották azokat a férfiakat, akiknek szervezetében megemelkedett a természetes ölősejtek száma (melyek roppant hasznosak lehetnek a különböző baktériumok semlegesítésében). A férfiak ezzel szemben azokat a nőket részesítették előnyben, akik kisebb számú természetes ölősejttel rendelkeztek. Ez azért lehet így, mert az ilyen nők testében magasabb az ösztrogénszint, ami a szaporodás sikeressége szempontjából nem elhanyagolható tényező.

Fotó: 123rf

Immáron a világjárvány harmadik évében járunk, így már mind tudjuk, hogy a Covid-19 a kezdeti fertőzésen túl mindenféle súlyos problémát okozhat, a veszélyes szervgyulladástól egészen a long-Covid szindrómáig. És ahogyan már mind megtapasztaltuk, a globális világjárványban való puszta létezés okozta stressznek is hosszú távú hatásai lehetnek. Sok nő számára ez a stressz életveszélyes lehet.

Leadfotó: 123rf

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...