Kerüld őket messziről: íme a passzív-agresszív emberek 5 típusa

Te is ismersz passzív-agresszív embert? Olyat, aki mindenen megsértődik, állandóan bűntudatot kelt benned, vagy kétértelmű „bókjaival” rendre megsért? Öt főbb típust lehet megkülönböztetni, amelyeket Szajcz Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus gyűjtött össze a Mindennapi Pszichológia Magazinba írt tanulmányában.

Mitől válik valaki passzív-agresszívvé?

„Gyakori kiváltó ok, ha gyermekkorban a szülők vagy más fontos emberek letiltották a negatív érzések, a düh, az indulat nyílt kifejezését, esetleg még büntették is ez: „Ha így viselkedsz, nem szeretlek”. A másik ok a bántalmazó, erőszakos család, ahol gyerekként állandóan óvatosnak kellett lennie, meg kellett tanulnia akaratát, igényeit és érzéseit elrejteni és közvetett módon kifejezni” – mondta el Szajcz Ágnes. A passzív-agresszív embereket nem könnyű kezelni, a szakember szerint a megoldáshoz első körben érdemes átgondolni és megfogalmazni, konkrétan mivel okoz gondot számunkra a másik. „Ne legyünk indulatosak, ne ítélkezzünk, amennyire lehet, maradjunk tárgyilagosak, mondjuk el, hogy nagyon zavaró a viselkedése. Lehet, hogy dolgozni fognak benne a hallottak, és utána kezd el változtatni a viselkedésén. Érdemes ezt kivárni, odafigyelni és támogatni. A változás csak akkor lehetséges, ha az illető motivált” – hangsúlyozta Szajcz Ágnes.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

passzív-agresszív ember

Lapozz a típusokért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...