Egészség

Negyedszer valósulhatnak meg innovatív ötletek az egészségügy és az oktatás területén

Február 14-én újabb tizenkét nagyszerű pályaművet ismerhetett meg a nagyközönség, egy hónapon keresztül a közönségdíj sorsa is a szavazók kezében van. A tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen négy zsűridíj mellett melyik az ötödik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből megvalósíthatják álmukat.

Elismerés az egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben

Negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát a Richter Gedeon Nyrt., melyre ismét számtalan jobbnál jobb pályamunka érkezett. A társadalmi felelősségvállalást kiemelkedően fontosnak tartó gyógyszercég szerint talán soha nem volt még akkora szükségük elismerésre, támogatásra az egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben dolgozóknak, mint az utóbbi megterhelő időszakban. „A pályázatok mennyisége, a döntős csapatok lelkesedése mind azt mutatják, hogy a Richter Anna Díj hiánypótló, és egyedülálló abban a tekintetben, hogy az intézményekben és célterületeken felmerülő konkrét igényekre ad megoldást” - mondta Beke Zsuzsa zsűritag, a vállalat PR és kommunikációs vezetője.

Folyamatos fejlesztés

Hazánk egyik legkiemelkedőbb gyógyszercége a Richter Anna Díj pályázat kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba, folyamatos fejlesztésbe vetett hitét. Méltó módon tükrözi a Richter cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy, gyógyszerészet és mindenekelőtt az ezeken a területeken dolgozó nők iránt.

richter anna díj pályázatok csapatok egészségügy pedagógia gyógyszerészet

Az oktatást, egészségügyet és gyógyszerészetet fejleszteni, jobbítani vágyó lelkes csapatok négy kategóriában méretnek meg egymással. A zsűri olyan újszerű, megvalósítható ötleteket vártak idén is a pályázóktól, amelyek kreatív, innovatív módon járulnak hozzá ezen területek színvonalához, fejlődéséhez, illetve az ott dolgozók mindennapjait megkönnyítik, minőségi változást hoznak mindannyiunk hétköznapjaiba.

Tizenkét csapatból öt kaphatja meg a díjat

Bármely öt csapat is nyeri el majd a Richter Anna Díjat, projektjeik megvalósítása nem csupán az adott közösség, de rajtuk túlmutatóan az egész társadalom, mindannyiunk javát szolgálja majd.

A pedagógus, orvos, egészségügyi dolgozó, gyógyszerész kategória egy-egy zsűridíjasát a zsűri tagjai választják majd ki, ők döntik el, ki kapja a projekt megvalósítására fordítható négy-négy millió forintot. A közönségdíj sorsa március 13-ig a szavazók kezében van. Az döntős csapatok bemutatkozásának és az online szavazásnak a www.richterannadij.hu oldal ad helyet. Érdemes követni a díj Facebook oldalát, ahol folyamatosan érdekes információkat olvashatunk és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokba is bekapcsolódhatunk. Március 23-án ünnepélyes gála keretében derül fény a boldog döntősök kilétére, és velük együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható innovatív ötletek valósulnak meg.

Lead fotó, fotó: Pexels

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...