Egészség

Drámaian megugrott a vérnyomásszintünk a járvány alatt, ebből pedig még óriási baj lehet

Félmillió beteget vizsgáltak meg a kutatók, s döbbenetes eredményre jutottak: a vérnyomásszint emelkedése részben a koronavírus-járványnak köszönhető. Ebből pedig még sok gondunk származhat.

Nem korlátozódott egyetlen korcsoportra

A koronavírus-járvány azért is jelentett súlyos többletterhet az egészégügyi ellátórendszerek számára, mert a kór nemcsak az emberi tüdőben, hanem egyéb létfontosságú emberi szervekben is képes komoly kárt tenni. És akkor még nem is beszéltünk a poszt-covid okozta tünetekről, melyek még a fertőzés leküzdése után is rengeteg kellemetlenséget okoznak a betegeknek.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A pandémia azonban szerepet játszott még egy fontos egészségügyi probléma súlyosbodásában, méghozzá a vérnyomásszintünk megemelkedésében - állítják amerikai kutatók. A Cleveland Clinic szakértői félmillió páciens adatait vetették tüzetes elemzés alá, összehasonlítva a koronavírus-járvány alatti és előtti vérnyomás-értékeiket. Az átlagos vérnyomásszint a 2020 áprilisa és decembere közti bő fél évben látványosan megugrott a járvány előtti állapothoz képest - derül ki a kutatók által végzett nagyszabású vizsgálatból. Az is kiviláglott, hogy a vérnyomásszint-növekedés nem korcsoport-specifikus jelenség: másképp és más mértékben, de szinte minden vizsgált korosztályt érintett. A nők esetében mind a szisztolés, mind a diasztolés értékek magasabbnak bizonyultak, míg az idősebbek esetében csak az előbbiek, a fiatalabbaknál pedig csak az utóbbiak.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...