Zoltán Erika házassága egy másik férfi miatt ért véget: kalandosan indult az énekesnő kapcsolata Kátai Róberttel

Zoltán Erika több mint húsz évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent férjének, Kátai Róbertnek. A házaspár kapcsolata mind a mai napig erős és kiegyensúlyozott, a közös történetük azonban nem indult zökkenőmentesen.

Új életet kezdett egy másik férfival

A nyolcvanas-kilencvenes évek diszkókirálynője csupán négy esztendős volt, amikor eldöntötte: énekesnő akar lenni. Az álmaitól semmi sem tántoríthatta el, így hamarosan megtanult zongorázni, valamint dzsesszbalett órákra járt, az érettségi után pedig szinte azonnal belevetette magát a popszakmába. Éjszakai bárokban énekelt és táncolt, amikor 1984-ben a Balatonnál összefutott Pásztor Lászlóval, a Neoton Família együttes tagjával, a találkozás pedig sorszerűnek bizonyult, hiszen a zenekar alapítója segített neki a karrierje fellendítésében. Az énekesnő két évvel később részt vett a siófoki Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával, ami meghozta számára az ismertséget – onnantól kezdve pedig nem volt megállás a siker felé vezető úton. Mindeközben a magánélete is mozgalmasan alakult, hiszen a második férjével igencsak kalandos úton jött össze: további részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Cseh László és felesége, Diána kapcsolata már 15 éve tart. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó rajongásig imádja kedvesét, megismerkedésük története pedig simán elférne egy hollywoodi romantikus vígjátékban.

Leadfotó: MTI/Komka Péter

Oldalak

Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.