Lencsevégre kapták Al Pacinót az utcán: olyan felvétel készült a 81 éves filmsztárról, hogy elállt a rajongók szava – videó

Noha Al Pacino már a nyolcvanas éveit tapossa, továbbra is fiatalos lendülettel éli a mindennapjait. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a felvétel, amely a napokban készült róla.

Hatalmas legenda

Al Pacino nevét a világ minden pontján ismerik, hiszen ő a filmtörténelem egyik legmeghatározóbb színészegyénisége. Már az első alakításával óriási sikert aratott, majd Francis Ford Coppola 1972-ben ráosztotta Michael Corleone szerepét A Keresztapa című filmjében, melynek köszönhetően egy csapásra a legnagyobbak között találta magát, s örökre beírta magát a történelembe. Kivételes karrierjét hosszú sorokon keresztül lehetne részletezni, hiszen számos kasszasiker jelzi a nevét, nem mindennapi életművét pedig Oscar-, valamint több alkalommal Golden Globe-díjjal is elismerték. Tehetség jól bizonyítja, hogy nemcsak a drámai alakításokhoz, hanem a humorhoz, valamint a tánchoz is jól ért mind a mai napig: nemrég például videóra vették sétálás közben Beverly Hills utcáin, a felvételt látva pedig még a legnagyobb rajongóinak is elkerekedett a szeme. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest ma egy teljesen átlagos napon a közkedvelt filmsztár:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Harminc évvel ezelőtt készült el a legendás filmtrilógia utolsó darabja.

Leadfotó: Bob Riha Jr/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lifestyle
A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket ma még természetesnek veszünk....
Utazás
A tikkasztó, kora nyári kánikulát pillanatok alatt törhetik meg a heves, jégesővel kísért viharok a HungaroMet előrejelzése szerint. A meteorológusok nyolc vármegyére léptettek életbe elsőfokú...
Fashion&Beauty
Letícia királyné ismét bebizonyította, miért tartják Európa egyik legstílusosabb uralkodójának. A spanyol előkelőség egy kifinomult, hófehér csipkeruhában jelent meg XIV. Leó pápa spanyolországi...
Sztárok
A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő fordulatot vett. A bíróságon immár Demi Moore is célkeresztbe került.
Egészség
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az...