Sztárok

Elhunyt Bencze Márta táncdalénekesnő

A közönség imádta, a rendszer ellehetetlenítette. A legendás énekesnő 83 éves volt.

Elhunyt Bencze Márta

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

83 éves korában elhunyt Bencze Márta énekesnő – adta hírül a 24.hu. A gyászhírt a családja tudatta a Facebookon. Bencze Márta a közgazdasági technikumban tanult, szülői tiltás mellett kezdett énekelni a Rádió Tánczenei Stúdiójában 1964-től. A következő év szilveszterén tűnt fel Csak fiataloknak című számával, amit az Atlantis kísért, kislemezen is megjelent. Ez a dal lett Komjáthy György azonos című rádióműsorának szignálja. Első slágerének sikerét nem sikerült megismételnie, bár több táncdalfesztiválon is indult, és mintegy 10 hanglemeze jelent meg. Többször fellépett az NDK-ban, Bulgáriában, Ausztriában, valamint a Szovjetunióban is. 1966-ban a Világ Ifjúsága az év tíz legnépszerűbb táncdalénekese közé választotta. Utolsó fellépése 1985-ben volt, utána varrónőként tevékenykedett, az osztrák határ közelében lévő Hegykőn élt férjével.

„Három táncdalfesztiválon is elindultam, de döntőbe nem jutottam egyszer sem. Sajnos az én énekesi pályám arról szólt, hogy mindig megpróbáltak gátolni. Hanglemezeim azért nem jelenhettek meg, mert az egyik hangmérnök meg akart erőszakolni, én pedig feljelentettem, amit abban az időben nem néztek jó szemmel a hanglemezgyárnál, el is felejtettek onnantól kezdve” – emlékezett vissza a 2018 decemberében a 24.hu-n megjelent interjújában.

Mikor arról kérdezték, szerinte miért mellőzték, azt felelte: „Nem voltam nekik szimpatikus, mert sajnos nagyra nyílt a szám. Megmondtam az igazat, és azt nem szabad ebben a szakmában. Nem szerettem a tehetségtelen, de dörgölőző embereket, és soha nem tudtam megalkudni. Tényleg sok bennem a keserűség most, amikor visszagondolok, pedig voltak nagy sikereim is, nemzetközi díjakat nyertem, mindig méltóképpen képviseltem az országot külföldön, ami akkor csak a baráti szocialista országokat jelenthette.”

Nyugodjon békében!

Leadfotó: facebook.com/Mint-Földön-a-csillag-170559543512251

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...