Károly hercegnél betelt a pohár: úgy döntött, végleg kitiltja testvérét a Windsor-kastélyból

Száműzetés

Noha mint azt már említettük, András herceg tagadja az ellene felhozott vádakat, könnyei nem lágyították meg családja szívét: Erzsébet királynő minden rangjától megfosztotta januárban, a döntésben pedig Károlynak is óriási szerepe volt, ugyanis a hírek szerint ő befolyásolta anyját abban, hogy ne bocsásson meg Andrásnak. A trónörökös herceg állítólag azt is megparancsolta öccsének, hogy kerülje a nyilvánosságot, és még véletlenül se mutatkozzon a Windsor-kastély háza táján, különben kénytelen lesz őt végleg kitiltani onnan. „Károly nem akarja, hogy Andrást minden nap boldogan és gondtalanul kapják lencsevégre a paparazzik, miközben a kastélyban lovaglással és egyéb élvezetek közepette múlatja az időt, hiszen a herceg szerint egyáltalán nem helyes, hogy testvére nem veszi komolyan az ellene felhozott vádakat, tetteit pedig nem képes felvállalni családja és a nyilvánosság előtt” – állítja egy királyi bennfentes a Nickiswift híre szerint. A kitiltásra állítólag azután került sor, hogy Károly rájött, mennyire árt a család hírnevének András, akinek a trónörökös több millió fontot is hajlandó fizetni azért, hogy ne mutatkozzon Windsor közelében, ám András a pletykák szerint egyértelművé tette, hogy nem kíván lemondani az őt megillető jogokról és arról, hogy nevét továbbra is egy lapon említsék a többi királyi családtaggal.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A palota és Erzsébet királynő nyaka körül egyre jobban szorul a hurok a szexbotrányba keveredett András herceg miatt – Virginia Giuffre után most a herceg egykori masszőre is kitálalt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.