Utazás

Az évszázad végére teljesen eltűnhet a hó hazánk egyes területeiről

Mindenképp csökkenni fog a havazások száma

A kutatók megállapították: ötven százalékos valószínűséget rendelhetünk ahhoz az állításhoz, hogy a havazások megfigyelt csökkenéséért az emberi tevékenység a felelős - ami lényegében azt jelenti, hogy az eddigi változásokért még nem az emberiség okolható.

A havazások alakulását alapvetően két tényező befolyásolja: az egyik az azok számát csökkentő téli felmelegedés, míg a másik a téli csapadék várható növekedése. A havazások e két ellenkező hatás eredőjeként fognak változni, és úgy tűnik, hogy a melegedés erőteljesebben fog hatni, ugyanakkor a téli nagyobb csapadékösszegek miatt egy-egy jelentősebb havazásra továbbra is számítanunk kell.

A klímamodellek optimista jövőképe szerint (vagyis amennyiben jelentősen csökkentjük a kibocsátásainkat) a század végéig még így is mérsékelt csökkenésre számíthatunk a havazások számában. A pesszimista forgatókönyv szerint (vagyis ha a jelenlegi ütemben folytatjuk a kibocsátásokat) a változás jóval nagyobb lesz, és 5 nap alatti országos éves átlagok lehetnek majd a század vége felé, mely az összes havazásos napban kétharmaddal való csökkenést jelent a 21. század elejéhez képest. Az ország egyes területein a század végén akár évekig sem lesz hó.

A jelentős havazásokból országos átlagban jelenleg is kevés van évente, azonban úgy tűnik, hogy az optimista forgatókönyvet követve nagy változékonyság mellett előfordulnak majd nagy kiterjedésű és nagy mennyiségű havazást hozó évek, hiszen a növekvő téli csapadék egy mérsékeltebb melegedéssel társul. A pesszimista jövőkép szerint a jelentősebb felmelegedést már nem tudja kompenzálni a növekvő csapadék, és statisztikailag is szignifikánsan csökken a jelentős havazások országos száma a század végére, ami azt jelenti, hogy az ország egyes területein akár évekre nélkülözhetjük majd a jelentős havazásokat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Fotó: 123rf

Az elmúlt húsz évben összesen 4700 milliárd tonna (vagy köbkilométer) jeget veszített el a grönlandi jégtakaró.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...