Heilig Gábor és Eszményi Viktória ritkán látott fia: a 39 éves Tamás szülei nyomdokaiba lépett

A két híresség igazi álompárnak számít, hiszen 45 éves házasságuk alatt a nyilvánosság sosem hallhatta, hogy bármi gond lett volna kapcsolatukban – szerelmüknek pedig 39 évvel ezelőtt meg is lett a gyümölcse fiúk, Tamás személyében.

A család, ahol a zene mindenek felett áll

Heilig Gábor és Eszményi Viktória neve bizonyára senki számára nem cseng ismeretlenül: előbbi zeneszerzőként, szövegíróként és előadóművészként vált ismertté, míg utóbbi főleg country-stílusú dalaival hódította meg az országot. Heilig Gábor első dalai 1966-ban jelentek meg, amikor még női fodrászként és maszkosként dolgozott, hat évvel később azonban eldöntötte, hogy onnantól kezdve csak a zenével foglalkozik majd, és így is lett: megalapította a Kerek-Perec együttest, három évvel később pedig az Apostolban kezdett játszani, 1976 és 1979 között a Gemini együttesben, de néhány éven át a Bojtorján kültagjaként is játszott. Pár évvel később aztán önálló előadóként, majd Ihász Gáborral együtt dolgozott, 1981-ben pedig keresztezte útját Eszményi Viktória. Abban az évben ugyanis Heilig megírta neki a Vidéki lány vagyok című dalt, amivel az énekesnő nagy sikert aratott a táncdalfesztiválon, végül aztán Gábor szerezte dalai többségét Latzin Norbert és Demjén Ferenc mellett. A közös munka alatt közelebbi kapcsolatba került a kor két nagy sztárja, aminek az lett a vége, hogy 1983-ban összeházasodtak, és két közös albumot is megjelentettek. A mai napig boldog házasságban élnek, immáron 39 éve – ugyanabban az évben, amikor összekötötték életüket, megszületett egyetlen fiúk, Tamás is, aki felnőttkorára szülei nyomdokaiba lépett, és immáron ő is zenészként dolgozik. Galériánkban mutatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Már 63 éve, hogy a világ elvesztette a zenészt, aki számos későbbi hírességet inspirált – Buddy Holly hatása oly nagy volt a zenei világra, hogy talán még ő sem gondolta volna anno, hogy munkásságának ekkora jelentősége lesz a későbbiekben.

Leadfotó: Facebook/she.style.harmony.elegance

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.