Napvilágot látott az igazság: ezért hagyta ott Szikora Róbert valójában a Hungáriát

„A mi kapcsolatunk nem tud elfáradni”

Robi szerint sok izgalmas kérdést vet fel, hogy miért is távozott valójában a Hungária együttesből: „Akkor már forrt minden a zenekaron belül. Olyan sikert értünk el, amit előtte senki, és ez a siker fullasztóvá vált. Az életünkben minden felborult. A magánéletünk is. Már senki nem nézett ránk úgy, mint előtte. Új érzés volt ez. Ebben a pillanatban kértek, hogy írjak számokat Jutkának, és elvállaltam. A Hungária azt mondta, hogy nem lenne etikus, ha én kifelé nem a rock and rollt képviselném, és bekeményítettek” – árulta el a magazinnak Szikora. Azóta Miki és Robi kapcsolata mint mondják, egészséges, hiszen megvan egymás felé a tisztelet zeneileg és az emberileg egyaránt: „A mi kapcsolatunk gyökérzete annyira mélyre nyúlik, hogy ott mindig van nedvesség, ezért nem tud kiszáradni, elfáradni” – állítja az R-GO frontembere, aki Fenyőhöz hasonlóan úgy gondolja, barátságuk fontos részét képezi a humor.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A gyerekkori fotón lévő mosolygós kisfiú igencsak megváltozott az évek alatt – ha nem tudnánk, hogy ő van a képen, mi soha nem jöttünk volna rá magunktól… Neked sikerül elsőre kitalálnod, kiről van szó?

Leadfotó: Facebook/Szikora-Róbert-R-GO-40

Oldalak

Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.
Egészség
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Lifestyle
Hivatalosan is bejelentették a nyár legnagyobb hazai sporteseményét: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid a Ferencvárossal csap össze.
Sztárok
Gólyahír és aggodalom a színésznő családjában: megszületett Becca Tobin kislánya, de a koraszülött csecsemőt orvosi megfigyelés alatt tartják.
Sztárok
Megható videóban mutatta meg az összefogás erejét a Bundesliga-játékos és leukémiával küzdő kedvese.