Sztárok

Újra műsorvezetőnek áll Czutor Zoltán: interaktív kibeszélőshow házigazdája lesz

Az 52 esztendős magyar énekes számára korántsem ismeretlen a média világa: Czutor Zoltán korábban több rádió és televízió kötelékében is tevékenykedett, sőt szerepelt az RTL Klub Nyerő páros című műsorában is. A közkedvelt zenei előadó most ismét rádiós műsort fog vezetni: egy interaktív kibeszélőshow házigazdája lesz.

"Mindig arra vártam, hogy meglepjenek"

Czutor Zoltán, a Nyers és a Belmondo zenekarok 52 esztendős frontembere számos alkalommal kacérkodott már a médiával: több televíziónál és rádiónál is dolgozott a zenélés mellett, sőt szerepelt az RTL Klub népszerű műsorában, a Nyerő párosban is. A kiváló előadóművész számára a műsorvezetés sem ismeretlen kihívás, ezért nem is véletlen, hogy hamarosan ismét kipróbálja magát ezen a területen: hamarosan a Beszóló című interaktív kibeszélőshow egyik házigazdája lesz a 92.9 Spirit FM-en. A rádióműsorban egy-egy aktuális hírt elemeznek szakértők, valamint a rádió hallgatói is betelefonálhatnak, és elmondhatják véleményüket. A rádió hétfői közleménye szerint Lampé Ágnes, Ónody Molnár Dóra és Hont András mellett január 20-tól Czutor Zoltán is várja a Beszóló hallgatóit minden hétköznap 15:00-tól - adta hírül a Media1.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Kifejezetten szeretem, amikor kötöttségektől mentes eszmecserét folytathatok közéleti, szakmai, morális, vagy akár személyes kérdésekről. Kíváncsi vagyok az emberre, a miértekre, a világra és leginkább arra, hogy ez az egész hogyan működik, mitől működhet jobban, ha működhet egyáltalán. Az utóbbi időszak igencsak vészterhes történetei és bizonytalanságai rengeteg új kérdést és dilemmát vetnek fel napi szinten is. Tisztázásra szorulnak eddig megkérdőjelezhetetlennek hitt alapvetéseink, de a közeljövő is tartogat harsány meglepetéseket. Állok elébük, mindig arra vártam, hogy meglepjenek” - nyilatkozta a sikeres énekes új munkájáról.

Lapozz, még nincs vége a cikknek!

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...