Paolo Roversi elárulta, hogyan zajlott Katalin születésnapi fotózása: a hercegné még táncra is perdült a kamera előtt

Az egész család jelen volt

Mint említettük, a portrékat az olasz divatfotós, Paolo Roversi készítette a Kew Gardensben: kiderült, hogy a művész több mint 250 felvételt lőtt a hercegnéről, aki a fotózás elején azért igencsak izgult, és egy picit talán félt is. „Tudta, hogy általában profi modelleket fotózok, akiknek nincsenek gátlásaik a kamerák előtt, így kezdetben egy kicsit tartott a négy órán át zajló üldögéléstől és pózolástól. De amint elkezdtük, ment mint a karikacsapás, könnyű dolgom volt, és már nyugtatni sem kellett őt” – árulta el Paolo, akivel Katalin tavaly novemberen találkozott először a Kensington-palotában, ahol teáztak egyet. A fotós a Corriere.it-nek azt is felfedte, hogy a hercegné egész családja jelen volt a felvételek készítésekor, majd Vilmos, György, Sarolta és Lajos közösen választották ki a kedvenc portréjukat a gyönyörű családanyáról: arra a fekete-fehér fotóra esett a választásuk, ahol Katalin a kamerába mosolyog gondtalanul. Ám ahhoz, hogy profi munka szülessen, Paolónak volt egy nem mindennapi kérése is a hercegnéhez…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...