Egészség

Olaszországot letarolja az omikron, óriási nyomás nehezedik a helyi egészségügyre

Az európai országban a napi esetszám már a 220 ezret is meghaladta, miközben decemberben csupán 21 ezer megbetegedést regisztráltak egy nap leforgása alatt. A következő hetekben tetőzhet az omikron az olaszoknál, mindenesetre a helyi egészségügyi ellátórendszer már most rendkívüli mértékben túlterhelt. A legtöbb új beteget továbbra is a gócpontként ismert Lombardiában szűrik ki.

Egyre nagyobb az aggodalom az olaszoknál

Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat, a szicíliai Palermóban tábori kórházakkal igyekeznek enyhíteni az olasz egészségügy telítettségét az omikron variáns terjedése miatt, amely a járvány minden korábbi hullámához képest több megbetegedéshez vezetett kedden.

A kedd esti adatok szerint a napi esetszám – 1,3 millió teszteléssel – túllépte a 220 ezret, és 294 beteg halt meg. Az egészségügyi minisztérium szakértőinek közlése szerint az omikron variáns terjedése még nem érte el a tetőzést, melyet a következő hetekben várnak. Egy hónappal ezelőtt a napi esetszám valamivel több mint 21 ezer volt.

A szakértők bejelentették: azt javasolták a kormánynak, hogy ne hozzák nyilvánosságra naponta az adatokat, csak hetente egyszer, a lakosság körében észlelhető aggodalmak csökkentésére. A járványadatokat 2020 február óta napi rendszerességgel nyilvánosságra hozzák.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A legtöbb új beteget továbbra is a gócpontként ismert, tízmilliós Lombardiában szűrik ki: kedden 45 ezer volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, miközben az ötmilliós Szicíliában 13 ezer. A szintén ötmilliós, északkeleti Venetóban az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint tizenötezerrel emelkedett, és túllépte a kétszázezret.

Országosan több mint 17 ezer Covid-19-beteg van kórházban, több mint ezerhatszázat kezelnek intenzív osztályon.

Liguriában, Piemontban és Calabriában a Covid-19-osztályok telítettsége túllépte a harmincszázalékos küszöböt, az intenzíveké a húszszázalékost, ami miatt a három tartomány hétfőtől úgynevezett narancssárga járványövezetbe léphet át. Utóbbi a régión belüli közlekedés korlátozását jelenti az önkormányzatok közötti mozgás megtiltásával.

Fotó: 123rf

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...