Szomorú hírt jelentett be a magyar zenekar: 15 év után távozik a kulcsember

Erre a bejelentésre senki sem számított, még a zenekar tagjait is hidegzuhanykért érte a hír.

Egy korszak vége

Mérföldkőhöz érkezett a Hooligans: Késmárki Zsolt távozik a zenekarból. A basszusgitáros csaknem tizenöt évnyi közös munka után hozta meg a döntést, amit a banda többi tagja bár nehéz szívvel, de megértéssel fogadott. Utolsó közös klipjüket az Elindul a lejtő című dalhoz forgatták – ezzel búcsúznak a zenészek egymástól. Késmárki Zsolt 2007-ben Móritz Norbertet váltva csatlakozott a Hooliganshez, a következő évben kiadott Privát menyország című lemez volt az első, amelyen szerepelt. A zenekar sosem volt átjáróház, az elődje után, aki tizenegy évig volt a Hooligans tagja, Késmárkival is hosszú távra tervezett a csapat. A basszusgitáros hamar beilleszkedett a bandába, Ördög Tibor Csipa, Kiss Endi, Tóth Tibor, valamint a menedzser Maszler László (Maszi) családtagként tekintett a zenészre, akivel az elmúlt, csaknem 15 évben hét stúdiólemezt, két best of albumot és egy koncertlemezt készítettek. Az országos turnék mellett számtalan kiemelt eseményt is levezényelt a csapat, telt ház előtt játszottak a Syma Csarnokban, a Kongresszusi Központban és megtöltötték nem egyszer a Papp László Budapest Sportarénát is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Annyi legalábbis biztosnak tűnik, hogy az emblematikus együttes tagjai sosem állnak többé színpadra ezen a néven.

Leadfotó: Pixabay

Oldalak

Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...