Egészség

Az omikronnal még nincs vége? Innen indulhat a következő szupermutáns

Globális gondolkodásra van szükség

Az omikron megjelenése azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nem egyes országoknak van csak félnivalójuk, ha egy, a közelükben található államban szabadon tombol a vírus: sokkal szélesebb kör, tulajdonképpen az egész világ veszélybe kerülhet ezáltal. Stefanie Vaccher epidemiológus jelenleg Pápua Új-Guineában figyeli a vírushelyzetet, szerinte nem számít, hol jelenik meg először egy változat, minden országnak kötelessége lenne globálisan gondolkodni, hiszen a világjárvány rávilágított arra, hogy mennyire össze vagyunk kötve. „Egy új variáns nemcsak azért fontos, mert potenciális kockázatot jelent a saját lakosságra nézve, hanem azért is, mert az emberek minden országban szenvednek, mindenki élete ugyanolyan fontos, mint egy ország saját lakosaiéi” – fogalmazott a szakember.

Adrian Prouse, az ausztrál Vöröskereszt nemzetközi humanitárius programjainak vezetője szerint a delta tarol most Pápua Új-Guineában, amely ráadásul egy eleve két vállra fektetett egészségügyi rendszert terhel le még jobban. A járványhelyzetben a malária, a tuberkulózis és más betegségek mellett a rossz anyai és csecsemő-egészségügyi állapotok is növekednek, az anyai halálozás például megduplázódott az elmúlt évben.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...
Lifestyle
Életének 53. évében elhunyt Gazsi Zoltán, a hazai menedzser-társadalom egyik legmeghatározóbb és legkedveltebb személyisége, az Eisberg vállalat korábbi ügyvezető igazgatója. A szomorú hírt a Forbes...