Lifestyle

„Nooormális?”, avagy a L’art pour l’art legemlékezetesebb pillanatai - de hol tart a Társulat ma?

Tyúkszínház és tévé

A Társulat minden évben jelentkezik új színházi esttel. Ennek visszatérő részei a Besenyő-család jelenet. Létezik azonban, az előadásoknak egy külön válfaja, az ún. tyúkszínház. "Tyúkszínháznak hívunk minden olyan előadóművészi formációt, amely a L'art pour l'art Társulat legalább két és legfeljebb három tagját tartalmazza, valamint műsorokat ad országszerte." – áll a társulat honlapján. Legkorábban a Dolák ­– Saly – Laár formáció létezett, ma már azonban bármely két tag együttes előadása tyúkszínháznak minősül.

A társulat legelső, és mind a mai napig népszerű televíziós műsora a 1991-ben indult Vastyúk is talál szeget. A sorozat címe is nyelvi játék, a népszerű magyar közmondást „Vak tyúk is talál szemet” alakították át. A sorozat minden részét a társulat írta, Szászi Móni ötleteivel és Koós György rendezésével. Majd 1998-ban az mtv A kulcs című műsorának részeként 5-6 perces rövid Besenyő család-jeleneteket adott elő a Társulat. 2011-ben ismét saját műsorral, a Banán, pumpa, kurbli-val jelentkeztek. Ezenkívül még a Comedy Centralon is látható a műsoruk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leginkább a tévésorozataiknak köszönhetően nagyon sok L’art pour l’art-kifejezés, mondat, poén nagymértékben beépült a magyar populáris kultúrába, mint például: „Nooormális?!”; „Maargit, neked halványlila gőzöd van!”; „Pedig de!”. Néhány daluknak a népszerűsége ma is hatalmas, például: Fületlen fiú és A nyálon lőtt lány balladája.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.