Lifestyle

Idén is korona-karácsonyunk lesz? Így alakul a járványhelyzet az ünnepek alatt a szakértő szerint

Rusvai Miklós szerint karácsonyra érezhetően legyengül majd a negyedik hullám, de nem kizárt, hogy jövőre lesz egy ötödik hullám is hazánkban.

Milyen lesz a járványhelyzet karácsonykor?

A koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon ismét a fertőzöttek és a halálos áldozatok számának növekedésével járt, azonban ahogyan azt korábban több hazai szakértő is megjósolta: mostanra elértük a hullám tetőpontját. Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorának vendégeként elmondta, hogy három járványadat már csökkenésnek indult, és előreláthatólag hamarosan a halálozások száma is követi majd ezt a tendenciát. Hozzátette: karácsonyra már érezhető lesz a csökkenés.

A szakértő a negyedik hullám súlyosságát a fertőzőbb és nagyobb megbetegítőképességgel bíró mutánsokkal magyarázta. A megjelenésükkel ugyanis folyamatosan emelkedik az immunizáltsági arány, amit el kellene érnünk ahhoz, hogy megállíthassuk a járványt és elérhessük a nyájimmunitást. A vuhani változatnál ez 65 százalékvolt, az alfánál 80-ra nőtt, a deltánál pedig már 90 százalék lett – magyarázta. Most az a kérdés szerinte, hogy mikor érkezik meg az omikron hazánkba, az ugyanis elindíthatja az ötödik hullámot február tájékán.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Rusvai az omikron kapcsán azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a vírusoknak alapvetően nem célja, hogy végezzen a gazdatesttel, hiszen úgy maga a vírus sem tud fennmaradni. Az újfajta koronavírusnak ez csak a kezdeti ügyetlensége, hogy megöli a hordozóját – fogalmazott, hozzátéve, hogy a vírus jövőjét az jelentené, ha megtanulna együtt élni velünk. Elmondása szerint, ha az omikron fertőzőbb, de gyengébb megbetegítőképességgel bíró variánsnak bizonyulna, az ennek a bekövetkeztetét jelentené, erre vonatkozóan azonban egyelőre nincsenek adatok.

Dr. Takács Hajnalka dietetikus mostantól egészséges tápálkozással, életmóddal kapcsolatos tanácsokkal segíti a Femcafe olvasóit.

Fotó: Mokka / TV2; leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...