Új elmélet látott napvilágot Marilyn Monroe halálával kapcsolatban, amely mindent megváltoztathat, amit eddig hittünk

A színésznő halála talán mégsem öngyilkosság volt, mint ahogyan azt eddig gondoltuk.

Tényleg öngyilkosság történt?

Marilyn Monroe-t mindenki a dívasággal és a szépséggel azonosítja – nem csoda, hiszen a világhírű színésznőt egész életében, de még ma is igazi szexszimbólumnak tartják, aki nemcsak tehetséges volt, de küllemével meghódította azok szívét is, akik egy szerepben sem látták őt. 1962-es halála éppen ezért mindenkit megdöbbentett: Marilyn egészen váratlanul távozott az élők sorából, mindössze 36 évesen – egyszerűen senki sem érthette, mi okozta a szörnyű tragédiát. Aztán persze kiderült, hogy mi történt vele: régóta lelki problémái voltak, szorongott, krónikus álmatlanságban szenvedett, ezért barbiturátot és amfetamint kezdett szedni, amely gyógyszerek mellett folyamatosan alkoholt is ivott. 1956 után már teljesen az ital rabja volt és gyógyszerfüggő vált belőle, ez vezetett halálához is. Marilynt pszichiátere találta holtan a színésznő brentwoodi házában, a halál oka pedig barbiturát-túladagolás volt a jelentések szerint – vérében a halálos dózis többszörösét találták, így a véletlen túladagolást kizárták, és öngyilkosságot állapítottak meg. Ezt azonban sokan máig nem hiszik el: rengeteg rajongó, illetve a színésznő ismerősei közül többen is úgy gondolják, hogy Marilyn egy gyilkosság áldozata lett, így az évek során rengeteg összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Most felbukkant egy újabb, amely ha igaz, mindent megváltoztathat, amit eddig hittünk.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Évekkel ezelőtt nagy port kavart, amikor Presser Gábor beperelte a külföldi világsztárt, Kanye Westet, amiért a zenész engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány című slágert – mint kiderült, Kóbor János nem értett egyet ezzel a döntéssel.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.