Szakításairól vallott Bochkor Gábor: elárulta, milyen számára az ideális nő

Bochkor Gábor korábban is nyíltan beszélt egykori párkapcsolatairól: noha a népszerű rádiósnak korábban több komoly kapcsolata is volt, 57 évesen még mindig keresi az igazit. Vajon mi lehet ennek az oka?

Elmondta, miért szakított a barátnőivel

Magyarország egyik legismertebb rádiósa 12 együtt töltött év után döntött úgy egykori kedvesével, Várkonyi Andreával, hogy külön utakon folytatják tovább – kapcsolatukból egy kislány született, Nóri, aki ma már belépett a kamasz éveibe. Bár a szülők azóta is tartják a kapcsolatot, csupán a gyermekneveléssel kapcsolatos teendők és döntések kötik már össze őket. Bochkor szerelmi életéről a szakítás után nem sokat lehetett tudni, később viszont egy interjú során arról beszélt, vágyik a szerelme és nyitottan áll egy komoly kapcsolathoz is. Aztán idén májusban robbant a hír: a rádiós szakított a barátnőjével, Demeter Alexandrával, noha egészen addig senki sem tudott arról, hogy egy párt alkottak. Mint kiderült, Bochkor több mint két éven keresztül volt együtt a Survivor döntőjéből és A Konyhafőnök VIP-ből ismert lánnyal, aki az elválásuk után rántotta le a leplet arról, hogy hiába vágyott rá, a rádiós nem volt hajlandó felvállalni a szerelmüket a nyilvánosság előtt – Alexandra utólag visszagondolva úgy érzi, nem volt igazán boldog a műsorvezető mellett. Bochkor Gábor mindig is népszerű volt a nők körében, valami azonban végül mindig elromlott – vajon miért? További részleteket a galériánkban találsz!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Bochkor Gábor korábban is nyíltan beszélt szerelmi életéről és egykori párkapcsolatairól, most pedig arról mesélt a Retro Rádió hallgatóinak, hogyan bukott le megcsalt exbarátnője előtt.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...