Lifestyle

Regénybe illő módon jött rá a lány, hogy a pasija beugrott egy sztriptízbárba

Esze ágában sem volt nyugovóra térni

Kristen a TikTok felületén bizalmasan elárulta, hogy hajdani barátjának a telefonja szinkronizálva volt az övével, így mindketten láthatták, melyikük hány lépést tesz meg egy nap leforgása alatt. Az egyik nap a férfi azt mondta barátnőjének, hogy nyugovóra tér, azonban a lépésszámláló nem tükrözte ezt a szándékát, hiszen a pasas lépésszáma tovább növekedett, és ezt természetesen a gyanútlan Kristen is azonnal érzékelte.

Az úriember tehát minden bizonnyal mégsem aludni ment - persze az is egy lehetséges magyarázat, hogy rengeteg lépést kellett megtennie az ágyáig, Kristen azonban rögtön átlátott a szitán. Annak rendje és módja szerint ki is faggatta barátját a bosszantó ellentmondás kapcsán, a férfi azonban nem akarta elismerni, hogy valójában esze ágában sem volt lefeküdni. Később aztán kiderült, hogy a pasas egy sztriptízbárban múlatta az időt (hogy erre mégis hogyan derült fény, arról nem szól a fáma), ami ellen Kristennek még nem is lett volna kifogása, az azonban már dühítette - hozzáteszük: teljes joggal -, hogy barátja habozott beismerni, mivel is töltötte az estéjét.

"A vicc az, hogy nem is őt akartam ellenőrizni, hanem a barátaimhoz képest akartam a saját lépéseimet összehasonlítani, aztán megláttam az övét, hogy »várj, most mi történik?«" - magyarázta Kristen a sztorit bemutató videó leírásában.

Csak találgathatunk: vajon a szerelmesek turbékolásának a Kristen által vázolt konfliktus vetett véget, vagy egyéb tényező vezetett a szakításukhoz?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Még maga Sherlock Holmes is megirigyelné ezt a párját ritkító alaposságot és ravaszságot.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.