Ők lettek a 2021-es Prima Primissa Díj nyertesei

A Müpában tartott, közönség nélküli gálaesten tíz kategóriában nyújtották át pénteken az idei Prima Primissa Díjakat, méghozzá a 18. alkalommal.

Tíz kategóriában osztották ki a díjakat

A következő tíz kategóriában történt a jutalmazás: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar tudomány, magyar képzőművészet, magyar építészet és építőművészet, magyar oktatás és köznevelés, magyar népművészet és közművelődés, magyar sajtó, magyar sport, illetve magyar zeneművészet.

Kategóriánként három, vagyis összesen 30 jelölt közül kerültek ki a titkos szavazást követően a Primissima-díjasok.

Továbbá a közönségnek is volt lehetősége szavazni, ami által egy Prima Primissima Közönségdíj is kiosztásra került.

2003-ban alapította a díjat Demján Sándor által, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával. Az elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése és a kategorizált területek megerősítése.

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy a tavalyi évben a pandémia nem tarthatták meg a díjátadót és helyette tíz olyan egészségügyben tevékenykedő civil szervezetet jutalmaztak 20-20 millió forinttal, amelyek számottevő kárt okozott a járvány.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Továbbá arról is szó esett, hogy a díj nagy társadalmi elismertsége annak köszönhető, hogy olyanokat jelölnek, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak. Vagyis csak úgy lehet valaki jelölt, ha valaki idejét, és energiáját nem sajnálva végzi hivatását.

Végezetül azt is megjegyezte, hogy nemcsak a Prima Primissima, hanem a Prima-díj is fontos elismerés, ugyanis az összes kategóriában felettéb sok, összesen 704 érvényes jelölés érkezett a korábbi díjazottak és a több mint 100 szakmai szervezet részéről.

Galériánkban megtekintheted a díjazottakat!

Leadfotó: facebook.com/primaprimissima

Bár a bemondónők kora lejárt, Tamási Eszter, Takács Marika, Déri János, Kudlik Júlia és a többiek mindig a magyar kultúra részei maradnak.

Oldalak

Egészség
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a...
Lifestyle
Bár a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal menesztette U14-es leánycsapatának gyógytornászát, a háttérben meghúzódó szexchat-botrány részletei még mindig sokkban tartják a...
Sztárok
Elindult a Séfek Séfe nyolcadik évadának forgatása, és máris egy váratlan visszatérő borzolja a kedélyeket. A rajongók nagy örömére újra feltűnt Lukasz, a korábbi évad egyik legemlékezetesebb...
Sztárok
Hatalmas a boldogság Hollywoodban: Kaley Cuoco az Instagram-oldalán, egy végtelenül imádnivaló családi fotósorozattal tudatta a rajongókkal, hogy vőlegényével a második közös gyermeküket várják.
Lifestyle
A rózsa a kertek egyik legszebb éke, ám a dús virágzáshoz nem elég a rendszeres öntözés és metszés. A tapasztalt kertészek szerint az is sokat számít, milyen növények kerülnek a rózsabokor közvetlen...
Lifestyle
Súlyos csapást mér az online vásárlókra az adóhatóság legfrissebb közleménye. Július 1-től könyörtelenül véget ér az Európai Unión kívüli, filléres csomagok aranykora, és mélyen a zsebünkbe kell...