11 évvel ezelőtti, sosem látott fotó került elő Csobot Adélról – Az énekesnő raszta hajjal próbált szerencsét a Megasztárban

Szinte rá sem ismerni az akkor 16 éves énekesnőre.

Gondoltad volna, hogy egykor ilyen frizurát is viselt?

Csobot Adél ma már a nőiesség megtestesítője: az énekesnő frizurája, sminkje és öltözéke mindig tökéletes és jól megkomponált, nyoma sincs hibáknak, ami a stílusát illeti. Nem volt ez azonban mindig így, hiszen fiatalkorában – ahogy sok más tinédzser is – még ő is kereste magát és stílusát, ezért sok mindent kipróbált. Ékes bizonyítéka ennek az a 11 évvel ezelőtti fotó, ahol a Megasztár ötödik szériájának válogatóján kapták őt lencsevégre négy másik versenyzővel együtt: Adélra szinte rá sem ismerni a képen. A 16 éves lány öltözéke ekkor még igen bohókás volt, ami pedig talán a legmeglepőbb, hogy raszta tincsekben viselte haját, amit egy fejpánttal fogott hátra. Bizonyára te is kíváncsi lettél a leírtak alapján, mégis hogy festhetett akkor a most 27 éves, kétgyermekes énekesnő – galériánkban mutatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 45 éves színész-énekes a közelmúltban vette feleségül szerelmét, Bata Évát. Amellett, hogy a nagy eseményt sokáig jótékony homály fedte, a lánykérés részleteiről sem tudhatott sokat a publikum. Most azonban megtört a jég, és Bereczki - aki egyébként ritkán nyilatkozik magánéletéről - beavatta a részletekbe a közönséget.

Leadfotó: Instagram/adelcsobot

Oldalak

Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Sztárok
A kommunista állambiztonság iratainak részleges megnyitása újabb meglepő neveket hozott felszínre. A frissen kereshető dokumentumok több ismert magyar közéleti és kulturális szereplő múltjára is...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.