„Mi ez, ha nem csoda?” – Nagy az öröm Tóth Gabiék családjában

Tóth Gabinak egyetlen fotóval sikerült felmelegítenie a rajongók szívét.

Sikeres énekesnő és büszke édesanya

Tóth Gabit 2004-ben ismerte meg az ország, amikor jelentkezett a Megasztár második szériájába: egészen a harmadik helyig menetelt, s egyben ő volt a legjobb helyezést elért női előadó a szériában. Ezt követően nem volt megállás a siker felé vezető úton: sorra jelentek meg legújabb számai, rajongótáborának létszáma pedig azóta is egyre csak növekszik. 2012-ben elindult A Dal című műsorban, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon – Tóth Gabi egészen a döntőig jutott a Nem kell végszó című dalával. Nem sokkal később jött az újabb szakmai áttörés: 2013-ban az X-Faktor egyetlenegy női mentora volt Geszti Péter, Szikora Róbert és Alföldi Róbert mellett, egy évvel később, illetve 2016-ban pedig újra elfoglalta a mentorszéket a műsorban. 2015-ben ismét egy nagyszabású, zenés show keretein belül láthatták a nézők, ugyanis részt vett a TV2 Sztárban Sztár című produkciójában, ahol a harmadik helyen végzett. A munkájában elért sikerek mellett közben a magánélete is szépen alakult, mára pedig egy csodaszép kislány édesanyja. Az énekesnő diszkréten ugyan, de rendszeresen enged bepillantást a családi életébe a rajongóinak, a minap pedig egy örömhírről is beszámolt nekik a közösségi oldalán. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az énekesnő úgy érzi, iskolai megaláztatásairól szóló blogbejegyzése némi helyesbítésre szorul.

Leadfotó: Facebook/ Tóth Gabi

Oldalak

Lifestyle
Az IQ mellett egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi sikereinkben az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia. Szakemberek szerint létezik négy olyan rafinált kérdés, amelyekre adott válaszaink azonnal...
Lifestyle
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Egészség
Állítólag a reggeli a nap legfontosabb étkezése, és megmutatjuk, hogy mi köze van ennek az öregedéshez.
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.