Utazás

A Mona Lisa több mint 400 éves másolatát árverezték el Párizsban

A műalkotás meglehetősen borsos áron kelt el.

Ismeretlen alkotó műve

Leonardo Da Vinci leghíresebb festménye, a Mona Lisa egy 1600 táján készült hű másolata 210 ezer euróért (76 millió forintért) kelt el kedden egy párizsi árverésen. Az Artcurial aukciósház eredetileg 150-200 ezer euróra (54-72 millió forintra) becsülte a mű értékét.
Bár a másolat készítője ismeretlen, a szakértők szerint a művész a fontainebleau-i iskolához tartozhatott. Az aukciót vezető Matthieu Fournier kiemelte, hogy a festmény annyira hasonlít az eredetihez, hogy a művész szükségszerűen előtte dolgozott, ugyanazokat a színeket használta, amelyeket akkor a képen látott.

Júniusban egy másik híres Mona Lisa-másolat kelt el rekordnak számító 2,9 millió euróért (egymilliárd forintért) a Christie’s párizsi aukcióján. A műgyűjtő Raymond Hekking kollekciójában szereplő úgynevezett Hekking-féle másolatot a műgyűjtő halála után családja bocsátotta árverésre. Hekking haláláig ragaszkodott elméletéhez, hogy az ő képe az eredeti, és a Louvre-ban csak Leonardo remekművének másolatát állítják ki. A világ egyik leghíresebb festményének tartott Mona Lisa 1517-ben került I. Ferenc francia király gyűjteményébe. Az 1600-as évek elejétől több másolat is készült róla - tudatta az MTI.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Fotó: 123rf

A világ egyik leghíresebb nevezetessége, az Eiffel-torony olyat rejt, amiről csak kevesen tudnak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.