Újabb nyilatkozat - rendszeresen verte tanítványait a magyar úszóedző

Kiss Noémi is csatlakozott a felszólalok közé

Kiss Noémi író, is megszólalt Turival kapcsolatban: „Tehetségként kerültem a Spartacusba, Kiss László volt a vezetőedző, Turi a segítője. Kiss sosem alkalmazott testi fenyítést, de elképesztő kemény edzésadagot írt elő. Ha valaki nem teljesített megfelelően, akkor jött Turi, a piszkos munkát ő végezte el. Az is előfordult, hogy berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte” – mondta Kiss a Blikknek adott interjújában.

Korábban az ötszörös olimpikon Egerszegi Krisztina edzőtársa volt, így hozzátette, nagyon várja, hogy Egerszegi Krisztina is meséljen arról, mik történtek annak idején.

Ugyanis Kiss Noémi még jól emlékszik arra, amikor Egerszegi Krisztinával együtt féltek, rettegtek és sírtak a tréningeken, miközben igyekeztek úrrá lenni a helyzeten. Gúnynevet akasztottak az edzőre, hogy kicsit jobban érezzék magukat. De Noémit is gyötrik az emlékek a mai napig és még mindig nem tette túl magát a történteken.

Mit mond a vádakra Turi György?

Pár nappal ezelőtt reagált először Turi György az őt ért vádakra.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Elsősorban azt nehezményezte, hogy az emberek azt sugallják, hogy a múlt miatt hagyják el őt az élsportolók, amint tehetik.

De például Cseh László kijelentésére, hogy gumikötelezés közben „kokit kaptak a farúddal”, arra az edző a következőképpen reagált: „Előfordulhatott, hogy rákoppintottam a kezére, akár a fejére is, ez tucattörténet a sportágban, de sohasem ütöttem meg.” – nyilatkozta az NSO-nak

Az sokkal rosszabbul esett Turinak, miszerint Cseh László azt mondta, hogy lelki terrorban tartotta őket, de azt nem tagadta, hogy olykor szigorú volt, mivel az úszásban óriási a konkurencia.

Összességében Turi György nem gondolja, hogy Cseh László a nyilatkozatával rosszat akart neki, egyszerűen másképp látják a dolgokat.

A magyar Forbes hetedik alkalommal állította össze a listát. Ilyen még sosem volt, hogy két fő is az első helyen végzett.

.

Oldalak

Egészség
Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz használatában már a korai szakaszban jelezhetnek idegrendszeri...
Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!