Ritka kivételt tett Zséda: sosem hallott részleteket mesélt a magánéletéről az énekesnő

Zséda, teljes nevén Zsédenyi Adrienn, kivételes karrierrel büszkélkedhet: többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnőként mára elért a szakma csúcsára, ráadásul hatalmas rajongótáborra tett szert az évek során. Sok pályatársától eltérően ritkán nyilatkozik a magánéletéről és a családja életébe sem enged túl sok bepillantást – most azonban kivételt tett.

Nem sokat tudni a magánéletéről

Kétségtelenül az ország egyik legismertebb és legtehetségesebb előadóinak egyike Zséda, aki 2001-ben kilépett Cotton Club Singers névre keresztelt zenekarából, s azóta szólókarriert folytat. A visszafogottságáról és csendességéről ismert énekesnő nem sűrűn beszél a privát dolgairól, éppen ezért számít meglepetésnek, hogy eddig sosem hallott titkokat osztott meg most a nagyközönséggel: Zséda élete legfontosabb döntéseiről mesélt az Erősebb igen című műsorban Liebhaber Juditnak. Az énekesnő betekintést engedett zenei pályájának legfontosabb állomásaiba, és a magánéletének aprócska részleteit is megosztotta a műsorvezetővel. Mesélt kisfiáról, arról, hogyan képzelte el az anyaságot, és arról is, szerinte milyen egy jó párkapcsolat. Az Erősebb igen második évadának nyitó epizódjából az is kiderül, milyen szakmai kihívásokkal szembesült Zséda, beskatulyázták-e élete során, és van-e olyasmi, amit szívesen visszakapna a múltjából. További részletekért nézd meg a galériánkat!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Magyarországon egyedülálló technikával forgott Zséda videóklippje A falakon túl című dalához.

Leadfotó: Instagram/ zsedavue

Oldalak

Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...
Lifestyle
Vannak olyan weboldalak, amik nem az egész pénzedet lopják el, inkább a sok kicsi sokra megy dologra játszanak.
Sztárok
Olyan horrorfilmet még nem készítettek, aminek kutya volt a főszereplője, de ennek is el kellett jönnie.