E távoli törzs tagjai évekig egy fedél alatt élnek szeretteik holttestével, de vajon miért?

Egy kis indonéz szigeten, Szulavézin él a toradzsa nevű törzs, melynek tagjai sokszor évekig nem temetik el halottaikat.

Nem rettennek meg a haláltól

A nyugati kultúrában gyakorlatilag évszázadok óta változatlan az élők halálhoz való viszonya. Ha valaki, aki hozzánk közel állt, jobblétre szenderül, szent kötelességünknek tekintjük, hogy mielőbb megadjuk neki a végtisztességet. Annak rendje és módja szerint végső búcsút veszünk tőle, illő módon eltemettetjük, emléke pedig tettei és a ránk hagyományozott személyes tárgyai révén él tovább bennünk. A nyugati ember szinte ösztönösen retteg a haláltól, próbálja azt minél távolabbra taszítani magától, s ezáltal óhatatlanul misztifikálja is. A halál azonban korántsem oly sejtelmes, megfejthetetlen és magasan felettünk álló dolog, mint ahogy azt az elmúlás és a temetkezés nyugati kultúrája sugallja. Épp ellenkezőleg: létezésünk szerves része és velejárója, az egyik legmeghatározóbb élettény.

Az Indonéziában élő toradzsa törzs hozzánk képest a másik végletet képviseli. Az ő hitvilágukban különös mítoszok élnek a holtakkal kapcsolatosan. Úgy tartják, amíg elhunyt szerettük lelke át nem költözik a másvilágra, kötelességük, hogy az illető holttestét maguk mellett tartsák - akár éveken át. Hátborzongató szokás, melynek ugyanakkor nagyon sokan "hódolnak" a kis indonéz szigeten, Szulavézin.

Fotó: 123rf

Lapozz, tudj meg még több részletet!