Utazás

E távoli törzs tagjai évekig egy fedél alatt élnek szeretteik holttestével, de vajon miért?

Úgy tekintik, mintha hozzátartozójuk "beteg" lenne

A toradzsák tehát nem temetik el halottaikat rögtön, miután azok kilehelik a lelküket. Számunkra roppant bizarr módon még arra is van lehetőségük - és rendszerint élnek is ezzel a lehetőséggel -, hogy az elhunytat nemes egyszerűséggel visszaköltöztessék otthonukba. Nem ritka, hogy heteken, sőt olykor-olykor hónapokon vagy éveken át a holttesttel együtt élnek, s ez idő alatt igyekeznek ugyanolyan kapcsolatot ápolni a tetemmel, mint hajdanán az élő személlyel. A számára kedves tárgyakkal veszik körbe, szüntelenül beszélnek hozzá, részeltetik a hagyományos családi vagy közösségi programokban - éppúgy, mintha az élettelen testhez - mely már rég a természet, a holt világ részévé vált - még mindig ép öntudat és személyiség kötődne.

A toradzsák nem félnek a haláltól, illetve az élettelen emberi test látványától - derül ki a National Geographic összeállításából -, mivel számukra a felmenőik iránti feltétlen tisztelet felülír minden más érzést: félelmet, idegenségérzetet vagy rettegést.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A szegényebb rétegek általában csak pár hetet töltenek együtt elhunyt szerettük holttestével, a tehetősebbek azonban akár éveken keresztül is őrizgethetik a tetemeket. Ebben az időszakban úgy tekintik, mintha rokonuk "csak beteg" lenne, nem halt volna meg. Az is előfordul, hogy itallal locsolják a holttest száját, mintha az még mindig élő ember volna. Egy idő után azonban eljön a temetés napja. (Figyelem! A most következő videó sokak számára felkavaró lehet!)

Lapozz, a harmadik oldalon folytatjuk!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Utazás
Sztárok
Sisi, polgári nevén Vörös Cintia ugyan még csak 2022-ben robbant be a magyar nyilvánosságba, de négy évvel később, idén nyáron már ő a Sziget Fesztivál nagyszínpadának az egyik fellépője. Ráadásul az...
Sztárok
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...
Utazás
Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a szakács vagy az alapanyag a ludas – a repülés egészen...
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.
Lifestyle
Emmanuel Macron különleges uralkodói címet birtokol, amelytől 2027-ben végleg búcsút kell vennie.