Ez állhat a döntés hátterében? Kiderült, miért mondhatott búcsút a TV2-nek Palik László

Három évad és 303 epizód után Palik László búcsúzik az Exatlon Hungary-tól és a TV2-től: az erről szóló hivatalos közlemény békés elválásként írta le a történteket, ám most kiderült, hogy talán mégsem értettek egyet mindenben a felek.

Búcsú a TV2-től

Az Exatlon Hungary, a TV2 extrém sport realityje 2019. január 2-án debütált Magyarországon. Akkor mindenki nagy meglepetésére sok éves távollét után ezzel a műsorral tért vissza Palik László a képernyőre: az erről szóló híreket többen izgatottan fogadták 2018-ban, s kíváncsian várták, milyen lesz a Palik vezette új ügyességi vetélkedő. Az Exatlon mostanra három évadot is megélt, népszerűsége pedig azóta is töretlen, éppen ezért ért sokakat mély döbbenetként, mikor tegnap kiderült, hogy Palik László a siker ellenére távozik a műsortól és a csatornától is. „Az Exatlon Hungary-nak nagy szerepe volt a TV2 újrapozícionálásában. A műsornak köszönhetően jelentősen erősödött a csatorna főműsoridős átlaga és jelenleg markáns alkotóeleme a TV2 brand-nek. Ennek az eredménynek az elérésben nagy szerepe volt Lacinak, akinek ezúton is köszönöm azt a nagyon komoly, gyakran emberfeletti teljesítményt és szakmai munkát, amivel hozzájárult a műsor sikeréhez. Én személyesen is sajnálom a döntését, de sok sikert kívánok a jövőbeni terveihez. Az Exatlon története azonban folytatódik, a műsor 2022-ben szintet lép, számos meglepetéssel és újdonsággal várjuk a nézőket” – idézte Fischer Gábor, a TV2 Csoport programizgatójának szavait a csatorna. Úgy tűnik azonban, a döntés mégsem töltött el megelégedéssel mindenkit…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nemrégiben mindenkit meglepett a hír, miszerint zátonyra futott Marsi Anikó és Palik László házassága, de a jelek szerint a Tények 46 éves műsorvezetője máris továbblépett.

Leadfotó: Instagram/ Palik László Hivatalos

Oldalak

Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...