Sztárok

Párcserés támadás: egymás partnereibe szerettek bele a Szomszédok sztárjai

A gyerekek születése hozta össze a két családot

"Ha valaki arra gondol, hogy ágyról ágyra járás vagy melegváltás volt köztünk, annak csalódást kell okoznunk" – nosztalgiázott a ma 68 éves Cseke Péter, majd így folytatta: "Még a hetvenes években, főiskolás korunkban jártam Athinával. Egy korosztály voltunk a későbbi feleségemmel, Bernadette-tel, de ő operett tanszakot végzett, mi Athinával prózát hallgattunk. Dettyt nem is ismertem, csak fényképeken meg címlapkon láttam, évekkel később mutatkoztunk be egymásnak, de akkor már nem jártam Athinával."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Mi pedig Trokán Péterrel körülbelül ugyanabban az időben szerettünk egymásba. Majdnem hat évig éltünk együtt. És gondolom, miközben Péter belém volt szerelmes, nyilván már ő is nézte Athinát a címlapokon…" - folytatta a 70 éves Sára Bernadette, Cseke Péter felesége.

"De csak miután Dettivel szakítottunk, akkor jöttünk össze Athinával! Ez már a nyolcvanas évek legelején történt" – tette hozzá Trokán Péter, aki azt is elmondta, akkoriban a két család még nem találkozott rendszeresen, ugyanis nem is laktak egy városban. Sőt, kezdetben eszükbe sem jutott, hogy tudatosan keressék egymás társaságát. "Harag nem volt bennünk, de azért összejárni eszünkbe sem jutott" – fogalmazott Sára Bernadette.

A gyerekek születése révén végül ismét egymásra talált a két család, majd jöttek a színház által szervezett balatoni bulik, később pedig Papadimithriu Athina vetette fel, hogy nyaraljanak együtt Görögországban. A végén már havonta találkozgattak.

Lapozz, még nem értél a végére!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...