Hidegrázós: duettet énekelt Szandi és lánya, elállt a lélegzetünk – videó

Együtt duetteztek

Az énekesnő méltán lehet büszke gyönyörű lányára, hiszen Blanka nemrég komoly döntést hozott: elköltözött a tengerentúlra, s jelenleg au pairként dolgozik. Az utazást már 2020 óta tervezte, de egészen idáig – tőle független okok miatt – a nagy kalandra nem tudott sor kerülni. Idén végre sikerült megvalósítania az álmát és jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, a kint megélt élményeiről pedig rendszeresen beszámol a hivatalos YouTube csatornáján. A családja bizonyára nagyon boldog, hogy Blanka ilyen céltudatosan éli az életét, édesanyja legalábbis rendszeresen oszt meg róla tartalmakat az Instagramon– nemrég például Blanka legfrissebb videóját is közzétette a rajongói számára, most pedig egy korábban felvett, lélegzetelállító anya-lánya duettel örvendeztette meg a követőtáborát. A rövid, de annál meghatóbb videóban Szandi és Blanka láthatóak, ahogy a füvön ülve énekelnek angolul egy szívhez szóló country dalt, az eredmény pedig szó szerint hidegrázós lett: Blankát pont olyan fantasztikus tehetséggel áldotta meg a sors, mint közkedvelt édesanyját.

"Egyik kedvenc duettem a lányommal" - írta Szandi a videóhoz, a követői pedig alig győzik dicsérni a fiatal lány énekhangját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kétségkívül Szandi az egyik legkedveltebb énekesnő hazánkban, aki szó szerint mesés karriert tudhat a magáénak – utánozhatatlan hangján kívül pedig azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy fantasztikus testi adottságokkal áldotta meg a sors.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
A hollywoodi író és rendező egy Netflixes sorozatra kapta a pénzt, de helyette luxusautókat, és egyéb dolgokat vásárolt.
Sztárok
A világhírű teniszező, Novak Djokovic megmutatta, hogyan tudsz kánikula közepén elegáns maradni.
Egészség
A klímának vannak egészségügyi kockázatai, ha valaki rosszul használja, és még a szemed is begyulladhat.
Sztárok
Sok évnyi titkolózás és találgatás után végre hivatalosan is megerősítették a Hollywoodot régóta lázban tartó pletykát. Cara Delevingne egy exkluzív interjúban nyíltan beszélt arról, hogy valóban...
Egészség
Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen és drámaian léphet be a mindennapokba, ha nem ismerjük fel időben a szervezetünk vészjelzéseit. Most eláruljuk, melyik az az öt legfontosabb, kezdetben...
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...