Több millió forint forog kockán: tovább gyűrűzik a viszály Pécsi Ildikó családjában

Már az unokákra is kihatással van a helyzet

Idén szeptemberben lezárult a 400 milliós hagyatéki eljárás és kiderült, hogy a házaspár gödöllői és fővárosi ingatlanjait, ingóságait, bútorait, valamint emlékeit egyetlen fiuk, Szűcs Csaba örököli – ennek ellenére a családi viszály tovább gyűrűzik és még mindig több tízmillió forint forog kockán, mindez pedig a néhai művésznő unokáinak kapcsolatára is negatív hatással lehet, ugyanis nem csak a korkülönbség ver éket közéjük, hanem az érdekellentét is. Jelenleg az egykori házaspár között dúl a vagyonmegosztási háború: Pártos Csilla ugyan nem támadta meg anyósa végrendeletét, azonban közte és egykori férje, Szűcs Csaba között vagyonmegosztási per húzódik – írja a Story magazin. Az ügyvéd elárulta: a művésznő fia azután, hogy elvált Pártos Csillától, 300 millió forint értékű közös tulajdonnak számító ingatlanról rendelkezett egyoldalúan, azokat szülei nevére íratta és eladta. A feleknek továbbra sem sikerült megállapodniuk és úgy tűnik, a konszenzus helyett csak újabb konfliktusokat szül a helyzet, ugyanis mindez kezd mérgező hatással lenni az egykori házaspár gyermekeire is…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Olvass tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...