Sztárok

A színpadon állt le az énekes szíve, a szerencsén múlt az élete

Pillanatokon múlt az énekes élete. Szerencséjére három orvos is ült a közönség soraiban, akik rögtön a segítségére siettek.

Majdnem rossz vége lett a koncertnek

Henry Ray Fischbach dzsesszénekes éppen egy New York-i étteremben adott koncertet, amikor az utolsó dal előadása közben rosszul lett a színpadon. Az nlc.hu beszámolója szerint a 66 éves zenész gyengének érezte magát, szédült, de azt hitte, csak dehidratált lett. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy ennél komolyabb a baj, pillanatok múlva ugyanis megállt Fischbach szíve és a férfi összeesett.

Felesége és a koncertlátogatók segítségért kiáltoztak, közben pedig három orvos sietett fel a színpadra, akik egy munka utáni italra ugrottak be az étterembe. „Láttuk, hogy a földön fekszik az oldalán. A bőre nagyon kék volt, nem éreztük a pulzusát és nem lélegzett” – emlékezett vissza a drámai pillanatokra Dr. Matthew Simhon rezidens ortopéd sebész, aki a New York-i Presbiteriánus Kórházban dolgozik.

Simhon és kollégái – a szintén rezidens ortopéd sebész Dr. Andrew Luzzi és a gerincsebész Dr. Marc Dyrszka – azonnal megkezdték az énekes újraélesztését. A három orvos több mint 10 percen keresztül küzdött azért, hogy visszahozzák az életbe Fischbachot. Ekkor érkeztek meg a mentők, akiknek végül egy defibrillátor segítségével sikerült újraindítani a férfi szívverését.

A mentőautóban már magánál volt az énekes, ott tudta meg, hogy orvosok voltak a közönségben, nekik köszönheti az életét. Fischbach kórházi kezelésben részesült, felépülése után hazaengedték, de továbbra sem tudta annak a három orvosnak a nevét, akik megmentették. Egészen augusztus 27-éig, amikor újra találkozott velük.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A dzsesszénekes ugyanabban az étteremben lépett fel, ahol rosszul lett, a hely tulajdonosan pedig meghívta a három életmentő orvost. Azt az estét Fischbach nekik és az élet csodájának ajánlotta, valamint annak, hogy aznap este egyáltalán ott lehetett.

Dr. Simhone elmondta, aznap este jókor volt jó helyen, mivel a kórházon kívül történő szívrohamok túlélési rátája igen alacsony, így külön öröm számára, hogy tudott segíteni. Dr. Luzzit elöntötték az érzelmek, amikor újra a színpadon látta Fischbachot: leginkább megkönnyebbülést és hálát érzett, de azon is kellemesen meglepődött, hogy a férfinek ilyen hamar sikerült rehabilitálódnia, és újra színpadon énekelt és táncolt.

A 88 esztendős Michael Caine szerencsésnek mondhatja magát, mivel több, mint hatvan évvel ezelőtt indult a még ma is sikeres karrierje, mindezek ellenére azonban mostanra elfogadta, hogy „meg vannak számlálva a napjai”.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...