Elvis Presley lányára rá sem ismerni: az 53 éves Lisa Marie Presley teljesen lerobbant

Lisa Marie Presley csak árnyéka egykori önmagának, szinte rá sem ismerni Elvis Presley lányára.

Mi történhetett vele?

Lisa Marie Presley egykor fényesen ragyogott, mind szakmai értelemben, mind pedig kinézetét illetően – Elvis Presley lányával azonban az utóbbi években valami történhetett, ugyanis az énekesnő-dalszerző teljesen elhagyta magát, és ez már nem az első eset. Bár ő maga nemigen oszt meg sűrűn fotókat magáról a közösségi média oldalain, a paparazzik természetesen folyamatosan a nyomában vannak, és minden lépését követik. Pedig Elvis egyetlen lánya igen jó géneket örökölt: édesanyját, Priscillát a világ egyik legszebb nőjeként tartották számon, de Presley is igen jóképű férfi hírében állt. Így nem csoda, hogy amikor Lisa megszületett, az emberek a csodájára jártak – gyönyörű kislány volt. Alig ötéves korában szülei viszont elváltak, és mindössze kilenc éves volt, amikor Elvis meghalt – ez minden bizonnyal megviselte a lányt, hiszen kamaszkorában nagy bulizó vált belőle, életébe pedig beléptek a drogok és az alkohol is. Szerencsére ez csak egy átmeneti időszak volt nála, ugyanis 18 éves korában belépett a szcientológia egyházhoz, ez pedig megváltoztatta az életét, bár valljuk be, későbbi éveiben igen nagy férfifaló vált belőle.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A 88 esztendős Michael Caine szerencsésnek mondhatja magát, mivel több, mint hatvan évvel ezelőtt indult a még ma is sikeres karrierje, mindezek ellenére azonban mostanra elfogadta, hogy „meg vannak számlálva a napjai”.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Lifestyle
Ki nem utálja, ha dohos szag van a fürdőszobájában, ami a penész vagy a gombafertőzés táptalaja? Amennyire lehet, célszerű kicsavarni a törölközőket, és kiteríteni, hogy a levegőn megszáradjanak, de...
Lifestyle
A nap próbára teheti a Rák idegrendszerét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent. Szerencsére léteznek olyan egyszerű, természetes trükkök,...
Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.