Sztárok

A nő, aki megszelídítette a halált – Polcz Alaine

Régi ismerősként köszöntötte a halált

Alaine lényéből mindig is derű és életszeretet áradt, még annak ellenére is, hogy évtizedeken át a halállal, a gyásszal foglalkozott. Alaine azonban számos alkalommal elmondta: aki halni tanul, az élni tanul. Aki szembesül azzal, hogy mindent elveszíthet, jobban értékeli mindazt, aminek örülni lehet. A haldoklók arra is tanítanak, hogy milyen fontos megélni a múló pillanatok örömeit.

Harmónia és életszeretet jellemezte az utolsó pillanatokig. Egyik utolsó interjújában, Tarr Bence és Karácsony Sándor 2006 végén készült portréfilmjében, már a halálára készülve, a következőket mondta: „Én meg vagyok elégedve az életemmel. Szeretni a növényeket, az állatokat, az eget, a vizet, a gyermekeket, a szerelmet megélni - aztán ahogyan átalakul szeretetté - megélni a barátságnak ezer színét, a művészeteket... – hát gyönyörű a világ!”

Polcz Alaine 2007. szeptember 20-án, élete 85. évében távozott az élők sorából. Saját halálára tudatosan készült, az utolsó percig szembe akart nézni azzal, amellyel évtizedek óta foglalkozott, és amelyről azt tartotta: „az élet nem a halállal végződik”. Sosem vesztette el a hitét, egy zsoltáridézettel kívánt elbúcsúzni a világtól: „Mint az szép híves patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uram!”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: facebook.com/PolczAlaine

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...