Sztárok

Gyászba borult a világsztár: apák napján veszítette el szeretett édesapját

"Egész életét a családjának szentelte"

"Ha egy szóval kellene jellemeznem édesapámat, azt mondanám, rendkívüli volt. Egész életét a családjának szentelte: értünk dolgozott, hitt és remélt. Imádkozom érte, hogy az Úrnál ráleljen az örök békére" - fogalmazott az X-Men Rozsomákjaként ikonikussá nemesedett színész. Az 52 éves sztár azt is kifejtette az Instagramon, hogy jóllehet a szomorú esemény miatt végtelen fájdalom költözött a szívébe, szeretettel és hálával gondol édesapjára.

Christopher John Jackman egyébként Nagy-Britanniában született. Könyvelőként dolgozott, ám Ausztráliába emigrált, mielőtt fia, Hugh megszületett volna. A világsztár még 2011-ben mesélt arról a The Telegraphnak, hogy édesapja akkor vált el édesanyjától, amikor ő még csupán nyolc esztendős volt. John ezután egyedül nevelte a későbbi filmszínészt, valamint annak négy testvérét.

Egy tavalyi Instagram-posztjában a legendás színész azt mondta, édesapjától tanulta meg, hogy jöjjön bármilyen körülmény, minden helyzetben tartania kell az adott szavát, még akkor is, ha az ellenkezőjéből különös előnye származna.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Yoko Ono nevét mindenki ismeri, azt azonban csak kevesen tudják a japán képzőművészről, zenészről és dalszerzőről, hogy John Lennon után volt egy másik nagy szerelme is, akivel 20 évig volt együtt, ráadásul egy magyar férfiről van szó.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...