Utazás

A Balaton csatornája, amely Sióról, az átok sújtotta tavi tündérről kapta a nevét - szívszorító történet

Az átok

Sió ott ült a tónál, és épp egy férfival enyelgett. Kamor fia olyannyira összetört, hogy csalódottságát nem tudta feldolgozni. Felment hát a Tihanyi szikla tetejére, és levetette magát a mélybe. Azon nyomban szörnyethalt.

A hír hamar eljutott Kamorhoz, aki égtelen haragra gerjedt. Eldöntötte, hogy megbosszulja fia halálát, és ehhez egy cselt eszelt ki. Pásztor képében elment Sióhoz, és azt hazudta neki, hogy ő hozta el a hársfavizet, amit szerelme küldött. De amikor Sió felnyitotta a pásztortól kapott üvegcsét, nagy és veszedelmes kígyók lepték el a fejét. Kamor egyúttal átkot is szórt a lány fejére: addig nem kaphatja vissza aranyhajfürtjeit, amíg az igazi, szívből jövő szerelem fel nem oldozza.

Sió megbánta, hogy annyiszor kigúnyolta a szerelmes férfiakat, és azt is, hogy Kamor fia miatta vetett véget életének. Ráadásul, a visszataszító kígyók miatt már egy férfi sem akarta őt, így ő is, csak úgy, mint Kamor, a Balatonba vetette magát. A legenda szerint így jött létre a Balaton csatornája.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

fotó, lead: 123rf.com

Még ősszel is virágzik a turizmus a Tisza-tó környékén: tanösvények, bicikli út, hangulatos csónakázás, tavirózsák és kutyás strand is vár a vénasszonyok nyarán.

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.