Puskás Peti elmondta, miért vette fel a felesége nevét: „Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy Bogi férje lettem”

Az X-faktor mentorai a napokban házasodtak össze, s a hagyományoktól eltérően mindketten megváltoztatták a nevüket, s immáron Puskás-Dallos Petinek és Puskás-Dallos Boginak hívják őket – a The Biebers frontembere most elárulta, miért döntöttek így.

Mint megírtuk, a nagy nap a templomi esküvővel vette kezdetét, majd innen vonult át a násznép a következő helyszínre, ahol a polgári ceremónia zajlott le. Az esküvőn egyébként valóságos sztárdömping volt, ugyanis többek között Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra, Iszak Eszter és Gyurta Dani, Cinthya Dictator és Molnár Tamás is együtt ünnepelt Bogiékkal, de Szinetár Dóra is tiszteletét tette a lagzin. Nemrég pedig egy szívmelengető videó is kikerült arról, ahogy a szerelmesek az oltár elé vonultak:

A házaspár felé az esküvő óta csak úgy özönlenek a gratulációk, Petit pedig rengeteg kérdezik arról, miért döntött úgy, hogy felveszi a felesége nevét. Az énekes egy hosszú Instagram-posztban fejtette ki a véleményét erről a követőinek:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Sokan írtatok, hogy milyen különleges, hogy felvettük egymás nevét és miért tettük ezt...Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy Bogi férje lettem és úgy éreztem, hogy ne csak a nő vegye fel a férfi nevét, hiszen egyenrangúak vagyunk ebben a frigyben. Döntésünkkel mi egy család lettünk, közösen vállaljuk az örömöket és a terheket is,amit az élet hoz számunkra és így a tisztelet és odaadás mindkettőnknek jár egymástól ,azzal hogy büszkén viseljük a másik nevét” – írta a bejegyzésben, s megköszönte a sok üzenetet és gratulációt, amit az esküvő óta kapott. Emellett előre jelezte a követőinek, hogy a napokban újabb gondolatokat szeretne majd velük megosztani élete legboldogabb napjáról.

A sztárpár tagjai mindketten megváltoztatták a nevüket.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Egészség
Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen és drámaian léphet be a mindennapokba, ha nem ismerjük fel időben a szervezetünk vészjelzéseit. Most eláruljuk, melyik az az öt legfontosabb, kezdetben...
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...