Sztárok

Kiderült a szomorú igazság: Bodrogi Gyula állapota jóval súlyosabb, mint eddig hittük

"Percről percre jobban vagyok"

"Szerdán végül mégiscsak felkerestem az orvost. A panaszaim miatt megröntgeneztek és megultrahangoztak: kiderült, hogy elrepedtek a bordáim" - nyilatkozta a Borsnak a színészlegenda, akit ugyan fizikailag megviseltek a történtek, de életörömét, jellegzetes humorát és pozitív hozzáállását szerencsére nem veszítette el. "Kaptam ott dicséretet is, de ki is kaptam az orvostól, amiért nem kértem azonnal segítséget" - folytatta beszámolóját a 87 éves híresség.

"Napról napra, óráról órára és percről percre jobban vagyok. A gyógyulás egy lassú folyamat, azt mondták az orvosok, hogy legalább még két hét, mire jelentős javulás állhat be, és már nem kell magam csökkentett üzemmódban tartanom. Az a lényeg, hogy már jó úton haladok. Bár így sem álltam le a munkával, de ahhoz, hogy a fájdalmain teljesen elmúljanak, még türelemre van szükség. Míg az elején több fájdalomcsillapítót kellett szednem, most már egyre kevesebb tablettához kell nyúlnom. Az egy ilyen dolog, ami megrepedhet, az meg is reped" - tette hozzá Bodrogi Gyula, aki fáradhatatlanul dolgozik tovább. Emiatt pedig kár volna, ha megrónák az orvosok, hiszen egy egész ország tudja: számára a színészmesterség folyamatos gyakorlása és a közönség szeretete jelenti az igazi gyógyírt.

Bodrogi gyógyulását társa, Vass Angéla is segíti. "Angéla mindent megtesz értem, gondoskodik a gyógyszereimről, masszíroz, simogat, hogy mielőbb felgyógyuljak. Minden pillanatban a kívánságaimat lesi. Bár nincs könnyű dolga az ételek tekintetében, mert enni nem szeretek, főzni pedig annál inkább" - fogalmazott a színművész, aki máris teljes erőbedobással összpontosít az előtte álló színészi feladatokra.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mint arról a Femcafe.hu is beszámolt, Schobert Norbi múlt csütörtökön lett rosszul, az utcán esett össze a házuk előtt – szerencsére felesége éppen otthon volt, így idejében segítséget hívott, s végül a fitneszgurut mentőhelikopter szállította kórházba. Most újabb részletek derültek ki arról, mi történt pontosan.

Leadfotó: Médiaklikk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...