Sztárok

Lakástűzben elhunyt a Balázs Béla-díjas filmrendező

Tényi István 73 éves volt.

Elhunyt Tényi István filmrendező

Tűz ütött ki péntek éjjel Budapest II. kerületében, egy Margit körúti lakásban. A tűzben egy ember meghalt. A Színház Online vasárnap hírül adta: a tragikus baleset egyetlen áldozata a 73 éves Balázs Béla-díjas filmrendező, Tényi István.

Tényi István 1979-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakán Fábri Zoltán és Illés György osztályában. Dokumentumfilmesként több mint 100 alkotás fűződik nevéhez. Pályája elején kísérleti és rövidfilmeket készített, életműve nagy részét a társadalmi, történelmi jelenségekre reflektáló, emberi kisközösségeket bemutató dokumentumfilmjei képzik. Filmjei nagyfokú szociális érzékenységről, társadalmi elkötelezettségről, az emberi sorsok, történetek iránti mély megértésvágyról tesznek tanúbizonyságot.

Önmagát néptanítónak vallotta, aki kész kiállni azokért az emberekért, akik rá vannak bízva, akiknek a sorsát filmjeiben megörökíti. „Az a fajta érzékenység, mellyel alanyaihoz közelít filmjeiben, részben vallásos neveltetéséből, műveltségéből, részben abból a szakmai alázatból és fegyelemből fakad, melyet olyan mesterektől tanult, mint főiskolai tanára Makk Károly, vagy tizenöt éves kutatásának tárgya, Balázs Béla” – fogalmazott Hermann Katalin, a Festetics Művelődési Központ igazgatója.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Filmjei közül ismert Az én dühödt Magyarországom, Az angyalok utolsó földje, A népbüfék alkonya, Táncverseny a börtönben és A harag napja.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. A lakók elmondása szerint Tényi István nem dohányzott. A filmrendező egyébként sok időt töltött vidéken, csak nemrég költözött vissza budapesti lakásába.

A rendező haláláról a szomszédjában lévő Átrium filmszínház is megemlékezett a közösségi felületükön. „Néhány nappal ezelőtt még ott ült délután az egyik asztalnál, az elmaradhatatlan pohár borral a kezében, ezzel is jelezve, hogy az évad elkezdődhet, minden megy a maga rendjén tovább. De többé nem jön. Nagyon hiányozni fog” – írták.

Nyugodjon békében!

Leadfotó: facebook.com/atriumszinhaz

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...
Lifestyle
Szinte mindenki hallotta már az úgynevezett 5 másodperces szabályt. Ha egy falat étel csak néhány pillanatra érinti a padlót, sokan úgy gondolják, még nyugodtan elfogyasztható. De vajon valóban így...
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...