Sztárok

Ő volt a múlt század nőideálja, még Kosztolányi Dezső is rajongott érte

Nem teregette ki a szennyest és végig önmaga maradt

Bulla Elma sokakkal ellentétben már akkoriban is titokban tartotta a magánéletét. 22 éves korában torokproblémái akadtak, amit kezeltetnie kellett. A svábhegyi szanatóriumban ismerkedett meg leendő férjével dr. Nagy Endre orvosprofesszorral, akivel 1936-ban kötött házasságot. Az esküvő idejére – magánélete védelme érdekében – hermetikusan lezáratta a Mátyás templomot, hogy kizárja a nyilvánosságot.

Férje származása miatt 1939-ben együtt mentek ki New Yorkba, de a színésznőnek nyolc hónap múlva honvágya támadt. Mielőtt hazajött, azzal búcsúzott hitvesétől, hogy hamarosan újra együtt lesznek, de a férfi soha többé nem tudott hazatérni, 1947-ben halt meg.

Később Fendrik Ferenc zalaegerszegi író, drámaíró, újságíró és színikritikus felesége lett a művésznő, aki nagyon okos és kifejezetten művelt asszony volt, környezetéhez képest nem ritkán szellemi fölénnyel rendelkezett, mindehhez mély érzelmi intelligencia is társult. Magánéletével kapcsolatos nyilatkozatai rendkívül visszafogottak voltak, a színházi társalgóban egész lényét nyilvános magány övezte. A gyermeki egyszerűség és nyitottság párosult benne a felnőtt ember zárkózottságával, összeszedettségével, és ami esetében nagyon fontos, az önbirtoklással.

Bulla Elma megjelenése, törékeny alkata, egyéni, kissé fátyolos hangja az intellektuális, szenvedő asszonyalakok megformálására tették alkalmassá, de még jobban állt kezében a tenyeres-talpas parasztlány kardja, mint a hódító szépasszony finom, illatos csipkelegyezője.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A közönség minden szerepében imádta, a sajtó pedig minden lépését figyelte. A férfiak és a nők számára is ő volt a kor nőideálja. Nemcsak a színházi újságokban vagy a kritikákban, hanem a különböző lapok divatrovataiban is rendszeresen írtak róla. Ő azonban – bármennyire is sztárolták – egyszerűen próbált élni, és megmaradni olyannak, amilyen mindig is volt.

Kosztolányi így írta le a színésznőt: „Nincs rajta más ékszer, mint a szeme, amely olyan intenzíven kék, mintha nefelejcskivonatból lenne csinálva.” Ez a tekintet hunyt ki 66 éves korában. A színésznő 1980. május 14-én hunyt el Budapesten. Férjével, az őt 5 évvel később követő Fendrik Ferenccel közös sírhelyben nyugszanak.

A századelőn mindenki ismerte Lábass Juci nevét, akit rendkívül fiatalon, mindössze 36 évesen hunyt el. Halálhíre mindenkit sokkolt.

Leadfotó: facebook.com/vigszinhaz

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...