Utazás

Lenyűgöző felfedezés: ritka római kori kincsekre bukkantak Komáromban

Az ELTE BTK dékánja ma ismerteti majd a szenzációs eredményeket egy nyílt nap keretében.

Feltárul egy elsüllyedt világ

Ókori fürdőre és további értékes, rendhagyó leletekre bukkantak az ELTE régészei Komáromban – olvasható az egyetem által kiadott közleményében. Az impozáns eredményeket Bartus Dávid, az ELTE BTK dékánja és az ásatás vezetője fogja ismertetni a római kori légiótábor, Brigetio területén az augusztus 25-én szervezett nyílt nap keretében.

Az ókori Brigetio, azaz Komárom-Szőny Magyarország egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye, a hazánkban található két római légiótábor egyike. Az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszéke és a Komáromi Klapka György Múzeum 1992 óta folytat vizsgálatokat a világörökségi várományos helyszínen.

A 2021-es ásatási szezon lenyűgöző eredményekkel zárult - áll a közleményben -, a kutatóknak sikerült megtalálniuk, valamint részben feltárniuk a légiótábor több ezer négyzetméter alapterületű fürdőjét, amelyhez hazánkban egyedül a 18. században felfedezett aquincumi Thermae Maiores fogható.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A brigetiói katonai fürdőben rendkívül jó megtartású falak, vörös mészkőlapokból készült padlók, padlófűtésrendszerek és medencék kerültek elő. Emellett egy késő római csontfésűket készítő műhelyt, illetve egy arany nyakláncból és több tucat bronz éremből álló kincsleletet is felfedeztek.

Fotó: 123rf
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
Fashion&Beauty
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket kerestek, a legjobb helyen jártok, mivel összegyűjtöttük...
Sztárok
Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi színésznője október 11-én akkora botrányt okozott a repülőn, amivel utazott, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették a...
Lifestyle
Sztárok
Jennifer Beals mindössze 19 éves volt, amikor a Flashdance egyik napról a másikra világsztárrá tette őt, szépségével és kisugárzásával pedig egy egész generációt elbűvölt.