Sylvester Stallone életveszélybe került a forgatás alatt

Az olasz származású amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és festő legnagyobb sikereit olyan akciófilmekkel érte el, mint a Rambo-sorozat vagy éppen a Rocky – utóbbival kapcsolatban elárulta, hogyan hozta magát élete formájában.

A hírnév ára

Nincs olyan ember, aki életében egyszer legalább ne hallotta volna Sylvester Stallone nevét – az ünnepelt színész a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen olyan örökzöld filmeket köszönhetünk neki, mint a Rambo, az Oscar, az Állj, vagy lő a mamám!, a Függő játszma, A feláldozhatók vagy éppen a Rocky-sorozat. A nyolc filmből álló boksz-saga központi alakja a bokszolóból lett bajnok Rocky Balboa amerikai ökölvívó, akit Stallone alakított, azt viszont csak kevesen tudják, hogy a filmek többségét is ő maga írta és rendezte. A film alapötletét egy hírhedt Muhammad Ali-Chuck Wepner mérkőzés ihlette, a forgatókönyv pedig mindössze három nap alatt elkészült, de a költségvetés is alacsony volt, csupán egymillió dollár. Az 1976-ban készült Rocky váratlan siker lett az egész világon, a film pedig tíz Oscar-jelölést is kapott, amiből hármat meg is nyert. Sylvester Stallone egy csapásra világsztár lett, ezért azonban keményen meg kellett küzdenie – saját bevallása szerint a legjobb formában a Rocky 3-ban volt, ennek azonban komoly ára volt, ugyanis a színész életveszélybe került.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Linda Ann Grayt rendezőként, producerként és modellként is ismerheti a világ, a legtöbben mégis Samantha Ewingként emlegetik a mai napig az immáron 81 éves színésznőt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...