Lebukott: titokban érkezett Budapestre Arnold Schwarzenegger, itt kapták lencsevégre

Arnold Schwarzenegger a belvárosban járt: a világhírű színészt és egykori kormányzót a magyar fővárosban fotózta le egy szemfüles járókelő, arról azonban egyelőre nincs információ, miért érkezett hazánkba a Terminátor filmek sztárja.

A belvárosban kávézott

Mint arról korábban a femcafe.hu is beszámolt, nemrég Magyarországon forgatott John Travolta 21 éves lánya, Elle Bleu, akit híres édesapja is elkísért hazánkba. A hollywoodi színészlegenda gyermeke a Get Lost című film egyik szereplőjeként tűnik fel majd a vásznon, a produkció egyes jelenetei pedig exkluzív hazai helyszíneken forogtak. A Ponyvaregény sztárja találkozott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Káel Csaba filmügyi kormánybiztossal is, de szerencsére a kikapcsolódásra is jutott ideje, míg nálunk tartózkodott – egy budapesti szórakozóhelyen csípték el a Vigadó közelében, méghozzá a Duna partján horgonyzó Waka nevű partihajón. Később ismét visszatért Magyarországra, akkor azonban már azzal a céllal, hogy saját repülőgépével hazavigye a lányát. Most pedig egy újabb világsztár látogatott el kis hazánkba, igaz, Travoltától eltérően az ő érkezésére egyáltalán nem számított senki: az Index egyik olvasója épp egy céges rendezvényre igyekezett szombat este, amikor kiszúrta a Széchenyi térnél kávézgató Arnold Schwarzeneggert, s gyorsan lőtt is róla egy fotót. A testépítőből lett színész épp az az eucharisztikus világkongresszus gyertyás körmenetéről készített pár képet, miközben három férfi társaságában iszogatta forró italát a Four Seasons Hotel teraszán – a Blikk szerint egyikőjük az a Szedlacskó Ádám, akivel a filmsztár baráti kapcsolatot ápol és szinte minden nap beszélnek. 2019-ben Schwarzenegger többször is járt Magyarországon: egyrészt beszédet mondott néhai jó barátja, Andy Vajna temetésén, másrészt hazánkban forgatták a Terminator 6. részének több jelenetét – akkoriban például biciklizés közben is kiszúrták a Városligetnél.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A tízéves kislány szenzációs rekordot állított, amit a világsztár sem hagyott szó nélkül.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...