„Nem az emberek neme határozza meg az érzelmi vonzódásaimat.” - Jordán Adél és Székely Kriszta mesélt a kapcsolatukról

Idő volt, mire megtalálták önmagukat

Krisztina a húszas éveinek közepéig nőkkel és férfiakkal vegyesen tartott fenn kapcsolatot. Adél kapcsolatainak java része inkább férfiakból állt és csak nemrégiben találta meg önmagát. Úgy fogalmazott, hogy végre elfogadta, megszerette azt a nőt, aki. Az interjúban arról is meséltek, hogyan kerültek közel egymáshoz, és miként zajlott Adél családjában a Nagy Bejelentést.

"A szexualitás egy fluid, szabad tér, ahol hagytam magam arra mozdulni, amerre az ösztöneim vittek. Ez egy egyenes, aminek két végén a heteroszexualitás és a melegség áll, de a kettő között nagyon sokféle állapot megtalálható, és egy életen belül is változhat."– mondta Székely.

A riporter arra is rákérdezett, Adél hogyan jellemezné magát a szexuális orientációját illetően, amire a következő válasz született: "Annyi név és címke létezik ma már, nem szívesen választanék közülük. Én úgy vagyok vele, hogy nem az emberek neme határozza meg az érzelmi vonzódásaimat."

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Szerintük a szülőnek őszintének kellene lennie

Az interjú olyan kérdést is fejtegetett, hogy szerintük mikor és hogyan érdemes beszélni a gyerekkel a homoszexualitásról. A pár egyetértett abban, hogy az a legjobb, ha a szülő a lehető legtermészetesebben és legőszintébben válaszol a gyermeke kérdéseire, - a korához megfelelő szinten - mivel az átveréssel szorongást és bizonytalanságot ébresztenek benne.

Emellett azt is kiemelték, hogy az előítéletek legyőzésének a titka nem más, mint a megismerés. Ezért is tartják szükségesnek az olyan médiumokat, könyveket, filmeket, előadásokat, beszélgetéseket, amelyek a témával foglalkoznak.

Leadfotó: facebook.com/textura.stream

Oldalak

Lifestyle
Amikor beköszönt az első igazi őszi hideg, semmi sem melegíti át jobban a testet és a lelket, mint egy gőzölgő, tápláló tál leves. A hideg napok tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy végre...
Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...