Utazás

Hatvan éve kezdték építeni a falat, ami világokat választott el

Németország nem felejt

A fal 1989-es leomlása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátumává változott. 1989. november 9-én a berlini fal leomlása után, Helmut Kohl előterjesztett egy tízpontos programot a két Németország egyesítésére. A létesítmény legnagyobb részét a két német állam egyesülése után lebontották, napjainkban már csak egyes szakaszai láthatóak.

A bezárt országban élőknek végtelenül hosszúnak tűnt az az idő, ameddig állt, ledöntése óta viszont természetesnek tűnik, hogy nincsen, és szabadon lehet mozogni az egykori határsávban és az egész országban, ahol nem az önkény uralkodik, hanem demokrácia van.

A hatvanadik évforduló alkalmából az egykori határ mentén sok helyen rendeztek programokat, kiállításokat, beszélgetéseket, koncerteket, gyalogos és kerékpáros kirándulásokat. A rendezvénysorozat több napig tart, szombaton például megtartják az első úgynevezett pánberlini pikniket, amelynek elnevezése felidézi a berlini fal ledöntéséhez és a közép-európai kommunista rendszerek megdöntéséhez vezető folyamat egyik magyarországi állomását, az 1989 augusztusában Sopron mellett megrendezett páneurópai pikniket.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Toma Andrásra egy orosz elmegyógyintézetben találtak rá, több mint öt évtizedig senki nem tudott róla semmit.

Leadfotó: facebook.com/NemetNagykovetsegBudapest

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...
Egészség
A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.
Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.